BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szlovákiába tart a Synergon

A Synergon árbevétele az idei első háromnegyed évben 42 százalékkal emelkedett, az adózott veszteség pedig az egy évvel korábbinak háromszorosát teszi ki. A cégcsoport deficitje ugyanakkor negyedről negyedre csökkent. A menedzsment a második fél évre továbbra is nyereséget vár.

Az elemzői konszenzus által várt 755 millió forintos veszteségnél hajszálnyival jobban teljesített a Synergon az első háromnegyed évben: a társaság a kilenc hónap alatt 749 millió forint mínuszt könyvelhetett el, míg egy évvel ezelőtt az adózott veszteség 179 milliót tett ki.
A gyenge eredmény egyetlen pozitívuma az, hogy a társaság az idei három negyed alatt -- ha lassan is -- csökkenteni tudta a deficit mértékét. Az első három hónap során még 296 milliós hiány keletkezett, melyet a következő két negyed 229, illetve 224 millióval toldott meg.
A menedzsment szerint tartható az a terv, mely szerint a csoport gazdálkodása a második fél évben már nyereséges lesz. Elméletileg ugyan ez az év egészére is elképzelhető, ám ehhez 2001 hátralévő részében a teljes árbevétel felét kellene elérni, ami nem kizárt, ám nem is túl valószínű -- fogalmazott Czakó Ferenc, a Synergon vezérigazgatója.
A csoport árbevétele 42 százalékkal, 13,621 milliárd forintra emelkedett, melyből a két leányvállalat összesen 5,3 milliárdot teljesített. Ebből látszik, hogy az anyacég értékesítése csupán 8,322 milliárdot tett ki, ez 13 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. A Synergon-divíziók többségének teljesítménye visszaesett valamelyest, amit a menedzsment -- tolerálható módon -- az utóbbi év halmozott problémáival indokolt. A kommunikációs ágazat 16, a hardver-szoftver divízió 19 százalékkal esett vissza, és 14 százalékot veszített a tanácsadás. 48 százalékos gyarapodást ért el a szolgáltatási részleg, melynek árbevétele 906 milliót tett ki. A cseh Infinity 4,4 milliárd, a horvát Span pedig 900 millió forint árbevételt hozott a csoportnak.
A költségcsökkentő intézkedések ellenére tetemes növekedést értek el az értékesítés közvetlen költségei, a 10,8 milliárd forint 48 százalékkal magasabb a bázisévi adatnál.
A nettó fedezethányad 24 százalékról 20-ra apadt, az egyéb működési költségek 38 százalékos gyarapodással 3,4 milliárdra ugrottak. Ezek tükrében érthető az üzemi veszteség 164 százalékos változása: az egy évvel korábbi 241 millió helyett most 636 millió áll az eredménykimutatásban.
Az adóhatásoktól megtisztított eredmény (EDITDA) ugyanakkor kedvezően alakult: a háromnegyed évi mínusz 79 millióból a harmadik negyed már csak kilencmillióval részesedik. Az adózás előtti veszteség 582 milliót, az adózott 749 milliót tett ki, előbbi 278, utóbbi 318 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.
A eredményeket ismertető sajtótájékoztatón a cégvezetés elmondta: következő terjeszkedési célpontjuk Szlovákia, az országban 2-3, a Spannál valamivel nagyobb társasággal tárgyalnak. A tranzakció lezárására a jövő év első negyedének végén kerülhet sor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.