Zsongás a kisebb papíroknál
A Matáv kurzusa 950 forint körül mozgott, de a végén 940-re tették le, ezzel a távközlési részvény 20 forintot vesztett értékéből. A Mol sem járt sokkal jobban, az olajpapír 65 forintnyi lemorzsolódás után 5085-ön állapodott meg.
Az OTP és a Richter viszont felfelé tendált. Az OTP 15 955 forintja egy százalékot meghaladó drágulás, a Richter pedig 150-et erősödött, 15 250-re. Egyelőre nincs olyan tényező, amely megmozgatná az Egis piacát, a részvény második napja stagnál 10 500 forinton.
Néhány kisebb kibocsátó papírjai viszont számottevő forgalom mellett erősödtek. Az IEB limittel emelkedett 1013-ig, végül 991 forinton zárt, de ez is újabb 4,3 százalékos megugrás. A Synergonba is visszatért az erő, kurzusa 25 forintot menetelt, 574-re. A Globusért 2600-at adnak, ami 110 forintos erősödés.
Megugrott a BorsodChem iránti érdeklődés, árfolyamát 320 forinttal tornázták fel, 4485-re. A TVK 20 forinttal ér többet. A Rába 35-tel zárt feljebb (1645), bár ez magasan napi csúcs. Az elmúlt napokban alaposan lenyomott NABI ezúttal emelkedett, de csak 5 forintot, 3305-re.
Alig 300 kontraktust kötöttek a decemberi BUX-ra. Az utolsó kötés 7199 ponton született. A 10 pontos erősödés 12,2 százalékra emelte a kamattartalmat. A határidős részvények között egyre likvidebbek a legtávolabbi, azaz jövő szeptemberi terminek, ahol igen szélsőséges elmozdulások is tapasztalhatók.


