Európában átlagosan 3 százalékkal drágultak a részvények. A legjobban a csipgyártók részvényeit keresték, amiben az is közrejátszott, hogy a Samsung és a Hynix jelezte: 20 százalékkal emelték áraikat. Az Infineon ennek nyomán 12 százalékkal ugrott meg.
A legnagyobb acélgyártó, az Usinor 7 százalékkal került magasabbra, miután azt jósolta, hogy az acélárak a jövő év elejétől emelkedni kezdenek. A BAT dohánycég papírjai viszont 3 százalékkal gyengültek, ugyanis a társaság bejelentette, hogy képtelen lesz hozni az elemzők által várt nyereséget.
New Yorkban a DJIA főleg az olajtársaságoknak köszönhetően emelkedett.
Oroszország ugyanis bejelentette, hogy visszafogja kitermelését, s ennek nyomán az olaj jegyzése alaposan megugrott. Az Oracle csaknem 10 százalékkal drágult, miután a vezérigazgató közölte, hogy stabilizálódott a cég forgalma. Az Intel csaknem 4 százalékkal került magasabbra lapzártánkig. A Ford viszont ugyanennyit esett, miután bejelentette, hogy a jelenlegi negyedévet veszteséggel fogja zárni.
A kelet-európai tőzsdéken kevéssé érződött az optimizmus. Varsóban ugyan minimális mértékben emelkedett az index, Prágában és Moszkvában viszont a negatív tartományban zárt a piac.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.