BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bika húzza a Mikulás szánját

A Mikulás-rali névadóját megelőzve megérkezett a BÉT-re, a BUX tegnap 1,86 százalékot emelkedett, és 7250 pontig jutott. A forgalomra sem lehetett panasz, az azonnali piacon elérte a 7,6 milliárdot. Ennek persze tetemes részét, egész pontosan 3,3 milliárdot a Matáv-kötések tették ki, a telefonos papír iránt erős vevői igény mutatkozott, ami 2,75 százalékkal emelte meg az árfolyamot.

Kisebb forgalom mellett 1,68 százalékot drágult a Mol, a papír napi grafikonja szintén négy után emelkedett meredeken, ekkor 5135 forintig, napi csúcsa közelébe ugrott, és ezen a szinten is zárt.

Örömtüzeket is gyújthattak az OTP-részvényesek, látva a 4,16 százalékos száguldást. A papír egész nap megállás nélkül emelkedett, reggeli 15 695 forintos minimuma után zárásra 16 145-ig jutott.

A nagy papírok közül egyetlenként a Richter gyengült egy százalékot, a részvény tegnap 15 700 és 15 350 között mozgott, a napot 15 490 forinton fejezte be. Hajszálnyit esett az Egis is, ám a gyengülés csupán 0,17 százalékos volt, a záróár 11 500 lett.

A Graphisoft 7,99 százalékot ugrott, egészen 1609 forintig, a Synergon 8,5 százalékot gyarapodott, miközben az Econet szerényebb forgalom mellett 9,69 százalékot esett. A Humet 12,3 százalékkal, 73 forintra erősödött, és a Prímagáz-tulajdonosok sem panaszkodhatnak, hiszen a részvény 1370 forinton zárt, ami 5,38 százalékos emelkedés.

Még az azonnali piacnál is optimistább volt a közeli decemberi BUX, a kamattartalom 20,8 százalékra nőtt, az elszámolóár 7299 pont lett.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.