Felmondta a Humet Rt.-vel kötött kizárólagos képviseletről szóló szerződést a Corvina Natural Products Inc. Az amerikai cég a Humet-R robolárószer amerikai engedélyezésének 1999-es megkezdése óta volt partnere a magyar társaságnak.
Civin János, a Humet elnöke szerint a Corvina lépése mögött az állhat, hogy a szerződés egyik pontja értelmében az amerikai hatósági engedély megszerzése után 10 hónappal az általuk fizetendő licencdíj számottevően megnövekedik, Civin szerint a Corvina csak a szerződés felmondásával tudta elkerülni a nagyobb fizetési terhet.
A magyar társaság eddig mintegy 500 kilogramm Humet-port szállított ki a Corvinának, amely a legnagyobb tételben a Country Life-nak értékesített. Az amerikai cég az alapanyagot beépítette Metall Factors nevű termékébe, amelyet jelenleg is forgalmaznak.
A szerződés felmondása számos kérdést vet fel. A Humet-R amerikai forgalmazási engedélyét a Corvina igényelte az illetékes amerikai hatóságtól (FDA), így most a két társaság jogászainak újra kell szabályozni a partnerek közötti jogokat és kötelezettségeket. Civin szerint új megállapodásuknak mindenképp része lesz, hogy a Corvina korábbi segítségéért bizonyos royaltyben részesül majd az amerikai forgalom után.
Partnerének elvesztése után immár kényszerként kerül előtérbe a Humet azon korábbi terve, hogy saját maga szervezze az amerikai értékesítést. Ez a kényszer azonban igen rossz financiális körülmények között rak többletterhet a társaságra. A Humet a licencdíjak rendes befolyása mellett számolt úgy, hogy a 700 ezer darabos sajátrészvény-állomány értékesítése nélkül mód nyílik 300 millió forintos reklámkampánnyal felfuttatni a hazai értékesítést. A Humet jelenlegi árfolyamán azonban még a saját papírok értékesítése sem hozna sokat a konyhára.
Ráadásul a belső rend sem szilárdult még meg a Humetnél, ugyanis tegnap távozott az igazgatóságból Gál László is, aki a nyári válság idején végig kitartott Civin mellett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.