BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Figyelmeztetett takarékszövetkezetek

Működésének első fél éve alatt nem talált a pénzügyi válság felé sodródó takarékszövetkezetet az integráció belső ellenőrzési rendszere. A PSZÁF azonban most több tag esetében is kifogásolja a kockázatvállalási gyakorlatot és a tőkehelyzetet. Eközben négymilliárd forint fölé nőtt az integráció belső biztonsági alapjának vagyona.

Egyszerre hét integrációs takarékszövetkezetet szólított fel belső intézkedések megtételére a pénzügyi felügyelet (PSZÁF), amely azonban egyelőre büntetéseket nem szabott ki.

Az intézkedésekre kötelezettek közül a pétervásárai, pannonhalmi és nagyvázsonyi szövetkezet esetében a hatóság a kockázatvállalási gyakorlatot kifogásolta, többek között a szükséges fedezetek és biztosítékok ellenőrzését hiányolva. A csanádpalotai intézménynek részletes tőketervet kell küldeni arról, hogy - amint azt a hitelintézeti törvény előírja - miként fogja elérni év végére a szükséges minimális 60 milliós, 2003 végére pedig a 100 millió forintos saját tőkét. A hodászi, répcelaki és alsónémedi takarékoknál csak kisebb gondokat találtak.

A PSZÁF határozatainak kilencven százalékában csak adminisztrációs, adatszolgáltatási problémákat kifogásolt az integráció tagjainál. A hatóság például a korábbinál sokkal szigorúbban lép fel az esetleg pénzmosásra okot adható ügyletek ellen - világított rá Szőke András, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnök-ügyvezetője.
Úgy vélte: egyedül a pétervásári takaréknál lehetnek komolyabb gondok, de ez az intézmény - a szektor konszolidációjának részeként - hamarosan beolvad az egri takarékba.

Az integráció intézményvédelmi alapja (OTIVA) az idén tíz-tizenkét esetben végzett helyszíni célvizsgálatot olyan tagoknál, ahol a szolgáltatott havi adatokat kiértékelve problémák merülhettek volna fel - közölte Szőke. Helyszíni ellenőrt azonban az utóbbi időben sehová sem kellett kirendelni (az idén júniusban egy takaréknál működött ellenőr, akit az intézmény tavalyi vesztesége nyomán delegáltak).

Az OTIVA ez év júliusában létrehozott biztonsági alapja megfelelően fel van töltve, likvid eszközökben tartott vagyona ma 4,1 milliárd forint - tudtuk meg. A szabályok szerint az alap biztonsági összegének el kell érnie az integráció korrigált mérlegfőösszegének két százalékát. Márpedig az összes eszközérték 2001 őszén meghaladta a 200 milliárd forintot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.