Bő egy dollárral, 19 dollár fölé szöktek az olajárak, miután az orosz miniszterelnök kijelentette, hogy a 22-25 dolláros olajárakat tartja kívánatosnak. Kasz-janov bejelentése azért hatott ilyen erőteljesen a piacokra, mert ezzel közvetve megerősítette Oroszország jövő évtől esedékes, napi 150 ezer hordós exportcsökkentési szándékát. A határozott akarat feltételezi emellett, hogy a világ második legnagyobb olajtermelőjének kormánya fegyelmet tud tartani vállalatai körében a kisebb export érdekében - mutat rá a Reuters. A New York Mercantile Exchange-en (Nymex) a könynyűolaj januári jegyzése 1,11 dollárral, 19,23-ra nőtt barrelenként.
Mint emlékezetes, a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) attól teszi függővé a jövő év elejétől esedékes, napi 1,5 millió barreles kivitelcsökkentését, ha a rajta kívüli nagy termelők együtt napi félmillió barrellel kevesebb olajat dobnak a piacra. Ezen államok között a legjelentősebb Oroszország. Ha a nem kartelltagok passzívak maradnak, árháború fenyeget - közölte még szerdán az OPEC főtitkára, Ali Rodriguez. A világpiaci olajárak tavaly óta 30 százalékkal estek. Az OPEC által a jövő év elejétől kilátásba helyezett napi 1,5 millió hordós kivitelcsökkentéssel együtt a kartell ebben az évben már napi 3,5 millió hordó mínuszra vállalt kötelezettséget. Oroszország és Szaúd-Arábia - korábbi közlése szerint - a jövő év elejétől napi 150-150 ezer hordóval kevesebb olajat dob a világpiacra, a nem OPEC-tag Omán napi 25 ezerrel, Mexikó 100 ezerrel, Norvégia 100-200 ezerrel.
Hétfőn ráerősített miniszterelnöke közlésére Putyin orosz elnök is, közölve, hogy Oroszország számára a 20-25 dolláros olajársáv a kedvező. A Financial Timesnak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Oroszország eltökélte magát az árak emelése mellett. Putyin "nem túl boldog" a mostani árak miatt, de nem is aggódik miattuk - derül ki a nyilatkozatból. Mindazonáltal az RBC internetes újság által idézett szakértők úgy vélik, hogy tovább gyengül az olajár, Oroszországon belül a fejlesztendő iparágak igényei szerint újra kell osztani az energiahordozókat.
Az orosz olajcégeket is elérték az alacsony olajárak kedvezőtlen hatásai. A Lukoil közvetlenül kíván évi 5-6 millió tonna kőolajat szállítani a lengyelországi olajfinomítóknak - tette közzé közleményében -, hogy ezáltal is lefaragjanak a társaság költségeiből. A cég már meg is állapodott egy 10 millió dolláros üzletről a következő két évre. Pillanatnyilag az olaj 70 százaléka közvetítőkön keresztül érkezik Lengyelországba - emlékeztet az RBC.
Oroszország független olajpolitikát folytat, mindazonáltal 22-25 dolláros nemzetközi olajárakat tart elérendőnek, ennek érdekében pedig figyelembe veszi az olajpiac más szereplőinek döntését - jelentette ki még pénteken Mihail Kaszjanov orosz miniszterelnök. Közlése nyomán egy dollárral, 19 dollár fölé ugrottak az olajárak. MUNKATÁRSUNKTÓL-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.