Kerek számok bűvöletében
Az európai zárás után nem sokkal ugyanis az addig meglehetősen szűk sávban mozgó tengerentúli részvények megtáltosodtak, és a kereskedés utolsó három órájában szinte megállás nélkül emelkedtek. A napi csúcson zárás mellett a következő napi trendet leginkább meghatározó tényező az volt, hogy a Nasdaq Composite index áttörte a 200 napos mozgóátlagot, ami a technikai elemzők szerint az egyik legegyértelműbb vételi jel.
Ennek megfelelően másnap elérkezett a tűzijáték, a piacokon szinte csak vevők maradtak. Európában átlagban is 3 százalék feletti mértékű volt az erősödés (a DAX 5 százalékot ugrott), az óceán túlpartján pedig a Nasdaq áttörte a 2000 pontos, a Dow Jones pedig a 10 ezres határt. A jó hangulathoz a technikai és pszichológiai tényezők mellett hozzájárultak a Cisco, az Intel és az Oracle háza tájáról érkező pozitív hírek, valamint a várakozásoknál sokkal jobb beszerzési menedzserindex.
Csütörtökön a piacok tovább sodródtak az árral felfelé, a korrekciókba azonnal belevásároltak a befektetők. Pénteken azonban ezt már nem tették, főként a vártnál rosszabb munkanélküliségi adat miatt. A 0,5-2 százalékos pénteki viszszaesések ellenére a hét öszszességében igen kedvező mérleggel zárult: a Dow 2, a Nasdaq pedig 4,7 százalékkal zárt feljebb. Európában az FTSE az olajrészvények vezérelte 2 százalékos pénteki esésével 0,8 százalékra mérsékelte heti nyereségét, a DAX pedig 5 százalékot emelkedett.
A budapesti piacon az árfolyamok sokszor pontosan ellentétes irányba mozdultak el, mint amire a kinti hangulat alapján számítani lehetett: a szerdai nagy emelkedés alig éreztette hatását, csütörtökön esett a BUX, a pénteki külpiaci korrekcióra pedig emelkedett a hazai börze. A Mol pénteken megtáltosodva 5,7 százalékot ugrott, a Matáv pedig annak ellenére emelkedett 1 százalékot, hogy a hét jelentős részében eladói nyomás volt érezhető. Az OTP 4 százalékos emelkedésével szemben a Richter gyengült másfelet, a BUX 2,63 százalékot izmosodott. Az állami megrendeléseket sorra elnyerő Synergon lett a hét nyertese 27 százalékos ugrással.


