BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Legurították a sört

A magyar piac nagyszerűen ki tudta vonni magát az általános jó hangulatból. A budapesti tőzsdeindex, a BUX a nyitást követő kisebb esés után még egyszer összeszedte magát, és megközelítette a 7300-at, ezt követően a jellemző szint 7230 pont körül volt. Záráskor - nyilvánvalóan az amerikai negatív nyitásnak köszönhetően - ebből is sikerült lefaragni. A forgalom azonban legalább felülmúlta az előző napit is, meghaladta a 7,9 milliárd forintot.

A szokás szerint a legnagyobb érdeklődést kiváltó Matáv 950 forintos nyitása egyben napi maximuma is volt, a zárás pedig napi minimumon történt, amelyre az utolsó percekben sikerült leesnie. A blue-chipek közül egyébként a Matáv és a Richter versengett a nagyobb vesztes címért, végül fej fej mellett végeztek, 2,35-2,36 százalékos negatívummal. A Mol és az OTP befektetői egy százalék alatti nyereséget könyvelhettek el.

A kisebb papírok közül a Braut szokatlanul magas, bár jórészt egyetlen kötésnek köszönhető, 423 millió forintos forgalommal lett a nap vesztese. Folytatta menetelését a Synergon és - ennél csekélyebb mértékben ugyan, de - a Graphisoft is. Gyarapodott a Rába és a NABI is, a Globus azonban a tegnapi bejelentésre már csak az árfolyam 0,33 százalékos lemorzsolódásával reagált.

A határidős piacon a leglikvidebb idei decemberi lejáratú BUX ezúttal a prompt indexnél többet esett, a kamattartalom ennek megfelelően 10,12 százalékra apadt. Ez az érték azonban az utóbbi két év tapasztalatai alapján még mindig szokatlanul magas.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.