BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ostromlott tíz százalék

A forint majdnem pontosan hétfői értékén kezdte a keddi napot, majd kissé még gyengült is. Ezután azonban - nyilvánvalóan a közzétett kedvező GDP-adatoknak köszönhetően - nemzeti devizánk árfolyama gyorsan erősödött.

A forint pozíciója a tegnapi kereskedés során a sávcentrum alatti tízszázalékos szintet is megközelítette, napi maximuma ugyanis 9,96 százalék volt. Ennek közelében egyébként több üzletet is kötöttek. Kora este azonban a forint 9,66 százalékra állt a sávcentrumtól az erős oldalon. Ugyanekkor egy euró 249,40/50 forintba került. A közös európai devizával kedden 248,60-250,90 forint között kereskedtek. A dollár is veszített értékéből, nap végén a nyitó 281,30-cal szemben már csak 280,10 forintot adta érte.

A forintpiacon az overnight üzleteket eseménytelen kereskedés során zömmel a hétfői árak közelében, 10,15/20 százalékon kötötték. A hosszabb lejáratokon nem született üzlet. Kereskedők szerint ennek oka, hogy az egyre erősödő kamatcsökkentési várakozás miatt csak kihelyezési ajánlatok vannak. A jegybankhoz két hétre a lejárt összeg csaknem kétszeresét, 240 milliárd forintot helyeztek el a pénzintézetek, ami szintén a kamatcsökkentési várakozásokat támaszthatja alá.

A forint majdnem pontosan hétfői értékén kezdte a keddi napot, majd kissé még gyengült is. Ezután azonban - nyilvánvalóan a közzétett kedvező GDP-adatoknak köszönhetően - nemzeti devizánk árfolyama gyorsan erősödött. VG-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.