A nemzetközi devizapiacokon a legjobban szereplő valuták közé tartozott az idén a magyar forint, a cseh korona és a lengyel zloty. A három kelet-európai valuta a dollárral és az euróval szemben nyújtott idei teljesítmény alapján felállított világranglistán a 2-4. helyet foglalja el.
A magyar fizetőeszköz tegnap rekord közeli erősségűre drágult, 11 százalékkal távolodva el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) intervenciós sávjának centrumától. Hasonló magasságokban utoljára mintegy fél éve járt a forint, akkor az exportőrök nagy része már aggodalmának adott hangot versenypozícióinak romlása miatt.
A korona tegnapi 32,44 eurós jegyzésével a közös valuta három évvel ezelőtti bevezetése óta eddigi legerősebb árfolyamát érte el. Ebben az évben ezzel összességében már 9,1 százalékot erősödött a cseh fizetőeszköz az euróval szemben. Nem maradt el a versenyben a lengyel zloty sem: 3,997-es dollárárfolyama a legerősebb június vége óta.
A mostani magas árfolyamok ellentmondani látszanak a kelet-európai devizapiacok azon logikájának, mely szerint a fejlődő országok bármelyikében eszkalálódó krízishelyzet érzékelhetően gyengíti a régió fizetőeszközeinek árfolyamait is. Az argentin válság ugyanis nem hagyott szemmel látható nyomot a három valuta árfolyamán.
A mostani argentin válság már bő négy hónapja az érdeklődés középpontjában áll, annak újdonságtartalma a piaci szereplők számára mára jóformán nullára csökkent - mondta lapunknak Juliet Sampson, a Bank of America londoni elemzője. A másik oka a kelet-európai valuták szárnyalásának a jelentős mértékben lelassuló és volatilissé váló amerikai, illetve vezető európai piacoktól való befektetői elfordulásban keresendő. A magyar, a cseh és a lengyel gazdaság növekvő stabilitása, a csökkenő infláció és a biztosnak tűnő európai uniós csatlakozás vonzóvá tették a régió országait a külföldi tőke számára - vélekedett az elemző.
Ehhez társul a kelet-európai térség nyugati régiókhoz mérten magas kamatszínvonala, illetve a lassan lezáruló, de Csehországban még az idén is jelentős privatizációs folyamat gerjesztette tőkebeáramlás. Ezek szintén megnövelték a régió valutáinak keresletét - mutatott rá Monica Mastroberardino, a svájci Vontobel Asset Management portfóliómenedzsere. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a régió devizapiaca a jövő évben várhatóan volatilisebb lesz, és megnő a valuták leértékelődésének valószínűsége is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.