BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább terjeszkedne az OTP

Romániában, Horvátországban és Jugoszláviában is vizsgálja a terjeszkedés lehetőségeit az OTP. A magyar pénzintézet vezetői a múlt hét végén aláírták a szlovák IRB megvételéről szóló szerződést.

Pozsonyban Brigita Schmögne-rová szlovák pénzügyminiszter és Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója aláírta azt a szerződést, amelynek értelmében az OTP Bank Rt. megvásárolja a szlovák beruházási és fejlesztési bank (IRB) közvetlen állami tulajdonban lévő 69,56 százalékos részvénycsomagját. Napokon belül aláírják a Slovenská Poistovna biztosítótársaság kezében lévő 22,99 százalékos pakett megvásárlásáról szóló szerződést is - az ügyletről december 5-én már döntött a biztosító igazgatósága.

A teljes, 92,55 százalékos részvénycsomagért az OTP Bank 700 millió koronát fizet. A vételárból 250 milliót egy elkülönített IRB-számlán helyeznek majd el. Ez a tartalékalap hivatott majd az időközben felmerült perek költségeit fedezni. Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese szerint amennyiben ez az összeg nem lesz elég, a szlovák kormány kipótolja azt. Ugyancsak érvényben marad a szlovák villamosműveknek nyújtott IRB-hitelre vállalt kormánygarancia.

A szerződés szerint a hamarosan az OTP nevét felvevő szlovák banknak négy évig a OTP többségi tulajdonában kell maradnia. Csányi Sándor az aláírást követően közölte: a privatizációs szerződésben 12 hónapon belül vállalt egymilliárd koronás tőkeemelésnél többet is hajlandók azért áldozni, hogy már jövőre is szemmel látható változások legyenek az univerzális pénzintézetté fejleszteni kívánt szlovák hitelintézetnél. Az OTP csoportszintű szlovákiai megjelenése kapcsán csak az kizárt, hogy az újabb vásárlásokkal zajlana. Szóba kerülhet, hogy a magyar leányvállala-.tok kinti cégeket hoznak létre, de például az autófinanszírozást bizonyosan a szlovák bank végzi, s alapkezelőt is vélhetően az IRB alapít majd.

Az OTP a közeljövőben Szlovákiára összpontosít, ám Csányi Sándor szerint más országokban is folynak akvizíciós tárgyalások. A bankvezető a Dow Jones hírügynökségnek Horvátországot, Jugoszláviát és Romániát jelölte meg célországként.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.