BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Utasbiztosítók harca az IBUSZ-ért

A pénzügyi felügyelet az IBUSZ Utazási Irodák Kft. saját kérésére felfüggesztette annak többes biztosítási ügynöki jogosítványát - olvasható a hatóság tegnap megjelentetett határozatában. A lépés hátterében a QBE Atlasz és az Allianz Hungária biztosító kemény piaci küzdelme áll az egyik fő utasbiztosítási értékesítési csatornáért, az utazási irodákért.

áprilisában az ausztrál QBE-csoport többek közt annak fejében vette meg jó részvényárfolyamon a IBUSZ-tól az Atlasz Biztosítót, hogy az eladó húsz évre partneri szerződést köt vele utasbiztosításaik kizárólagos forgalmazására. Csakhogy az IBUSZ tavaly májusban megállapodást kötött az Allianz Hungáriával arról, hogy annak utasbiztosításait is forgalmazza.

A QBE Atlasz emiatt év elején beperelte az IBUSZ-t, és - mint Bari Zoltán, az utazási irodák vezérigazgató-helyettese a Világgazdaságnak elmondta - nemrég a Fővárosi Bíróság köztes ítéletével elérte, hogy utóbbi felfüggessze az Allianz Hungária módozatainak forgalmazását. Az IBUSZ azért kérte többes ügynökként való felfüggesztését, mivel így ismét csak egy társaság termékét árulja.

Bari érvelése szerint azonban nem sértettek szerződést a QBE-vel, hiszen az Allianz Hungária utasbiztosításai típusukban, szolgáltatásaiban eltérőek. A PSZÁF mindenesetre kötelezte őket: jogerős bírósági ítélet esetén öt napon belül juttassák el annak szövegét a felügyelethez.

A várhatóan még hosszú időn át elhúzódó per tétje óriási, hiszen az IBUSZ jelenleg Magyarország legnagyobb "külsős", ügynöki utasbiztosítási értékesítője. Bari szerint az idén mintegy 250 millió forintnyi díjat gyűjthetnek össze e módozatok értékesítése révén, ami a teljes piaci eladások 5-6 százaléka lehet. Jelenleg a QBE Atlasz a legnagyobb hazai utasbiztosító, de az Allianz Hungária már tavaly deklarálta: mihamarabb első kíván lenni ebben az üzletágban is.

A pénzügyi felügyelet az IBUSZ Utazási Irodák Kft. saját kérésére felfüggesztette annak többes biztosítási ügynöki jogosítványát - olvasható a hatóság tegnap megjelentetett határozatában. A lépés hátterében a QBE Atlasz és az Allianz Hungária biztosító kemény piaci küzdelme áll az egyik fő utasbiztosítási értékesítési csatornáért, az utazási irodákért. Binder István-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.