BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lassú ébredés

Csak kismértékben nőtt a forgalom a szerdai álmos évkezdést követően a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX 3,8 milliárd forintos összforgalmat követően 7168-on fejezte be a kereskedést, ami 44,7 pontos, azaz 0,63 százalékos erősödést jelent.

A vezető papírok közül a Mol és a Matáv határozta meg a trendet. A Mol 0,7 milliárd forintos forgalom mellett 2,12 százalékos erősödés után 5065 forinton búcsúzott, míg a Matáv 2,21 százalékkal, 925 forintra drágult. A legnagyobb forgalmat az OTP generálta, a banki papír azonban 16 200 forinton zárt, 1,22 százalékot veszítve értékéből.
Jó napot tudhatnak maguk mögött a kisebb papírokkal spekuláló befektetők. A spekulánsok legkedveltebb játékszere, a Humet öt forintot emelkedett, ami azonban százalékban kifejezve már 6,85. A Humet ezzel a nap győztese címet is kivívta magának. Jól szerepelt még a hasonló kategóriájú Phylaxia is, amely 6,67 százalékos menetelést követően 112 forinton állt záráskor.

A határidős index szekcióban a megszokott módon a távolabbi lejáratra születtek kötések. A 2002. december elszámolóára 47 pontos emelkedés után 7792-n alakult ki. Így a kamattartalom gyakorlatilag változatlan maradt, 9,12 százalék.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.