BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszatáncoltak a befektetők

Lényegében teljes előző napi veszteségeiket ledolgozva, átlagosan két százalékkal magasabban zártak a főbb európai tőzsdeindexek. A hangulatot javította, hogy egy amerikai jelentés az építőipari kiadások novemberi emelkedéséről számolt be, amit a gazdasági növekedés közelgő fellendülése egyik jeleként értékeltek a befektetők.

A csipgyártók részvényei iránt nagy volt a kereslet, mivel felerősödtek a csipárak növekedésével kapcsolatos várakozások. Az Infineon több mint 6 százalékkal, az STMicroelectronics pedig 5 százalékkal kapaszkodott magasabbra. A mobilgyártók is jól szerepeltek, az Alcatel 9 százalékkal ugrott meg. A Renault szintén 5 százalékkal drágult, ugyanis bejelentette, hogy tavaly több mint 2 százalékkal nőtt a forgalma.

A technológiai részvények drágultak leginkább a tengerentúlon is, a Nasdaq lapzártánkig két és fél százalékkal került magasabbra. Ehhez nagymértékben hozzájárult, hogy egy Merrill Lynch-felmérés azt mutatta, az informatikai menedzserek az idén 3 százalékos költésnövekedést prognosztizálnak. Az Intel több mint 5 százalékkal drágult, miután a JP Morgan javította a cég nyereségére vonatkozó prognózisát. A Cisco 4 százalékkal kapaszkodott magasabbra.

Alaposan megugrottak a kelet-európai részvényárak is. Varsóban több mint 5 százalékkal emelkedett az index, főként a TPSA 11 százalékos szárnyalásának köszönhetően. A PKN Orlen 8 százalékkal lett drágább. Valamivel mérsékeltebb volt az optimizmus Prágában és Moszkvában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.