A kisebb forgalmú papírok likviditásának növelésére javaslatokat dolgozott ki a Budapesti Értéktőzsde, melyekkel megkereste az érintett kibocsátókat. A tőzsde levele alapján a Portfólió.hu on-line újság közölt tegnap cikket, ezt követően a BÉT az érdeklődők rendelkezésére bocsátotta javaslatait. A tőzsde a nemzetközi példákkal illusztrált levelében két konkrét javaslatot is a kibocsátók figyelmébe ajánlott. Az egyik a határidős piacon már működő árjegyzői rendszer bevezetéséről szól a jelenleg ajánlatvezérelt kereskedéssel működő részvénypiacon, a másik pedig a kereskedési idő szűkítését javasolja a forgalom felfuttatása érdekében.

Horváth Zsolt, a BÉT ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, hogy jelenleg a kibocsátók véleményének kikérése folyik, s a visszajelzések függvényében döntenek a továbbiakról. Az ügyvezető hangsúlyozta, hogy a kereskedési idő esetleges szűkítése csak a kis likviditású papírokra vonatkozhat, a teljes piac esetében nem változik a beváltnak tekinthető jelenlegi nyitva tartás.

A tőzsde kezdeményezése szakértők szerint arra utal, hogy a BÉT-en is elkönyvelték: új cégek tőzsdére csalogatására ma minimális az esély, a börze csak a jelenleg már jegyzett cégek iránti érdeklődés növelésére alapozhat.

Munkatársunktól