Javult a tőzsdei társaságok többségének megítélése az elemzők körében a tavalyi évről szóló beszámolók közzétételét követően. A cégektől - néhány kivételtől eltekintve - nagyobb profitnövekedést várnak az idén, mint az a korábbi előrejelzésekben szerepelt. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a február közepéig befutott tavalyi vállalati eredmények többsége meghaladta az elemzői várakozásokat.
A profitkilátások javulása a legegyértelműbben az OTP Bank esetében látszik, a pénzintézet nyereségére vonatkozó előrejelzéseiket lényegében évek óta folyamatosan felfelé módosítgatják az elemzők.
A bank tavalyi eredménye még így is meghaladta a várakozásokat, s ennek nyomán az idei profitra vonatkozó becslések azóta további 5-6 százalékkal nőttek. A piac átlaga most 15 százalék körüli profitbővüléssel számol.
A Merrill Lynch elsősorban a jelzáloghitel-állomány dinamikus növekedését, a vártnál szélesebb kamatmarzsot és a díjbevételek dinamizmusát emeli ki a növekedés fő tényezőjeként. Többen felhívják ugyanakkor a figyelmet, hogy az OTP részvényeinek árfolyama már közel került a legtöbb elemző célárához, Az IE-New York Broker például a korábbi vételről tartásra változtatta az OTP-részvényekre vonatkozó ajánlását.
A várt veszteség helyett minimális nyereségről beszámoló Mol szintén optimistává tette a piacot. Az idei nyereségre vonatkozó előrejelzések közel 10 százalékkal kerültek magasabbra az utóbbi hetekben. Bár a szórás meglehetősen nagy, a brókercégek döntő többségénél minimum 800 forintos részvényenkénti nyereségre számítanak az idén a tavalyi 15 forint után. Az Erste Bank vételre javította az olajcég papírjaira vonatkozó ajánlását.
Minimális mértékben magasabbak lettek a Matáv idei nyereségéről szóló prognózisok is. Ettől függetlenül az elemzők szinte kivétel nélkül arra számítanak, hogy a távközlési cég nettó nyeresége az idén visszaesik. A Schroder Salomon Smith Barney főként a megugró értékcsökkenés, valamint a Westel-akvizíció finanszírozásához felvett hitel kamatköltségeivel indokolja jelentős profitcsökkenési jóslatát. Az Erste Bank a Matávra vonatkozó ajánlását is vételre javította.
A gyógyszercégekkel kapcsolatban viszont pesszimistábbá váltak az elemzők. A Richter esetében ez főként annak a számlájára írható, hogy a cég vezetése lényegében a nyereség stagnálását vetítette előre. Ennek nyomán többek között a Deutsche Bank és a Credit Suisse First Boston is visszafogta előrejelzését, a Raiffeisen és a Nomura pedig tartásra rontotta a gyógyszerpapírra vonatkozó ajánlását. Az Egisnél sem várnak már akkora nyereséget, mint néhány héttel korábban, bár ennél a cégnél még így is jelentős profitbővülés szerepel az előrejelzésekben. (OP)
Munkatársunktól
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.