A Kereskedelmi és Hitelbanknál (K&H) a múlt évben mintegy 10,3 milliárd forintnyi egyszeri költség jelent meg az ABN Amro Bankkal történt tavaly júniusi egyesülés miatt - közölte a hitelintézet annak kapcsán, hogy a tavaly szeptemberi 2,7 milliárd forintos konszolidált, adózás előtti nyereség év végére 3,6 milliárdos veszteségbe fordult át. A fúzió miatt év végén a K&H nagy összegű tartalékot képzett a jövőbeni leépítések várható költségeire, az ingatlanracionalizálás nyomán szükséges szerződések felmondására és e portfólió "reális értékre igazítására", illetve a számítástechnikai értékleírásokra - közölték.

A tartalékolás miatt a tavalyi mérleg szerinti veszteség 3,6 milliárd forint lett, szemben a 2000. évi egymilliárdos deficittel. A K&H azonban hangsúlyozta: a fúziós ráfordítások nélkül 6,7 milliárd forint mérleg szerinti profitot értek volna el 2001-ben.

A bank nyomatékosította: az összeolvadás lehető legtöbb költségét 2001-re számolták el, oly módon, hogy a későbbiekben 2002-2003-ban felmerülő költségek is tartalékot képeznek. Így a 2002. év immár tisztán tükrözheti majd a bank tevékenységének valós eredményét - mutatott rá a pénzintézet. (VG)