Megugró OTP-osztalék
Tartotta magát az OTP Bank a pénzintézet tavaly elfogadott ötéves stratégiai programjának részeként meghirdetett változó osztalékpolitikai tervekhez: a korábban konzekvensen 2 százalékponttal emelkedő, az elmúlt évben 20 százalékra jutó osztalékszint után az április 26-i közgyűlés elé az igazgatóság 27,5 százalékos osztalékfizetési javaslatot terjesztett. Mindez azt jelenti, hogy a hitelintézet a tulajdonosoknak 7,37 milliárd forintot oszt szét a banki nyereségből.
Az osztalékok és részesedések után járó kifizetések után a pénzintézet magyar számviteli elvek szerint készült mérleg szerinti eredménye 27,283 milliárd forint lett, ami 13,7 százalékkal múlja felül a 2000. évi adatokat, és mindössze 16 millió forinttal marad el az előzetesen közölt számoktól.
Az auditált adatok nagyon szerény eltérést mutatnak a gyorsjelentésben megjelent számoktól. A bank mérlegfőösszege a tegnap napvilágot látott adatok szerint 721 millió forinttal csökkent a februárban közölt számokhoz képest, értéke 2127,158 milliárd forint lett. A nettó kamatbevétel mindössze nyolcmillió forinttal csökkent az előzetes adatokhoz képest, az üzleti eredmény 47,588 milliárdos adata 45 milliós elmaradást jelent.
A bank korábban megjelentett közleménye szerint a szokásos napirendi pontok mellett a részvényesek az univerzalitás igényelte feltételek szerint módosítják a bank alapszabályát. (NLN)
Munkatársunktól


