Indul az Édász felvásárlása
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) jóváhagyta az Észak-dunántúli Áramszolgáltató (Édász) Rt. részvényeire tett nyilvános vételi ajánlatot. Az E.On Hungária Rt. 73,561 eurót kínál a papírokért, ami mintegy 17 800 forintnak felel meg. Az ajánlat 2002. május 19-e és június 17-e között fogadható el.
A kisebbség azonban nem fogja elkapkodni az ajánlat elfogadását, hiszen az Édász 2002. június 4-től fizeti a 2001. év után járó 1070 forintos részvényenkénti osztalékot is. A tranzakció azonban minden bizonnyal elhúzódik, hiszen a befolyás növeléséhez szükség van a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Magyar Energia Hivatal (MEH) jóváhagyására is. Az ellenértéket euróban csak a külföldi illetőségű részvényeseknek fizetik ki. A magyarok a részvényátruházási szerződés létrejöttét követő első banki munkanapon a HVB Hungary Rt. által alkalmazott érvényes devizavételi árfolyamon meghatározott forintellenértéket kapják meg. Az ajánlatot elfogadó részvényesek így bizonytalan ideig árfolyamkockázatot viselnek, illetve kénytelenek megfizetni a konvertálás költségeit.
A jelenlegi átváltási aránnyal számolva egyébként az ajánlati ár 70 százalékkal haladja meg az ajánlat időpontját megelőző 180 nap forgalommal súlyozott tőzsdei átlagárát.
Az okirat nem tesz említést a tőzsdei kivezetésről, illetve arról sem, hogy az E.On a szavazatok 90 százalékát meghaladó mértékének megszerzése esetén él-e a kisebbség kiszorításának jogával.
Az eddig 27,7 százalékkal rendelkező E.On azt követően tette meg ajánlatát, hogy megvásárolta a francia EdF szintén 27,7 százalékos csomagját, így az E.Onnak nincs lehetősége az ajánlattól történő elállásra. Az ajánlat fedezetéül az E.On-csoport által a Bayerische Landesbank Girozentralénál nyitott 250 millió eurós betét szolgál, a közreműködő forgalmazó a CA IB Értékpapír Rt.
Fortolóczki István


