Életbiztosításra alapozva
Az ÁB-Aegon Biztosító Rt. továbbra is érdeklődik külföldi, elsősorban szlovákiai akvizíciós lehetőségek iránt, ám a terjeszkedés fő lehetőségét továbbra is a jelenleg zajló nyugdíjpénztári konszolidáció jelenti - mondta Kepecs Gábor. A társaság vezérigazgatója szerint az esetleges vállalatfelvásárlások finanszírozási szükségletét az anyavállalat biztosítja. Mindezt annak fényében fontos tudni, hogy a tavalyi, a 2000. évinél 5,9 százalékkal alacsonyabb, 11,435 milliárdos adózás előtti eredmény ellenére az Aegon a 2000. évi 7 milliárd forintos osztalék dupláját, 14 milliárd forintot fizet ki. Az osztalékot - amelyre bőven fedezetet nyújt a biztosító eredménytartaléka - csak az év végén utalják át az anyacégnek - közölte Kepecs. A magyar biztosítónak az Aegon csoporton belül kialakult szokásrend szerint módja van különböző fejlesztéseihez akár az osztalék mértékénél komolyabb összegű fejlesztési forrásra pályázni, amire az is reményt adhat, hogy tavalyi teljesítményük alapján immár második alkalommal elnyerték a holland biztosítócsoport legjobb vállalatának járó címet.
A 2002. évi tervekről nyilatkozva Kepecs Gábor elmondta, az életbiztosítási üzletágban számítanak a legjelentősebb előrelépésre, ezen a téren 5-10 százalékos reálnövekedés elérése a cél. A többi biztosítási területen ennél szerényebb mértékű növekedésre számít az ÁB-Aegon. A biztosítótársaság további lépéseket tesz annak érdekében, hogy a 2000-ről 2001-re 12,5 százalékról 10,9-re javuló költséghatékonysági mutató minél hamarabb az Aegon által elvárt egy számjegyűvé változzon. A viszontbiztosítási díjak megugrása, illetve a kárkifizetések növekedése miatt - csak árvízi károkra másfél milliárd forintot fizetett ki tavaly az ÁB-Aegon - e mutató javítása érdekében már tavaly is jelentős költségcsökkentésre volt szükség: az igazgatási költségek közel 25 százalékkal, 5,8 milliárd forintra szorultak vissza.
Munkatársunktól


