Lengyel célpont a Globus előtt
A Globus Konzervipari Rt. és Nyugat-Európa egyik jelentős hűtőipari társasága, a belga Pinguin közleményben tudatta, hogy szándéknyilatkozatot írtak alá együttműködési tervekről. Eszerint a jövőben közösen hajtanak végre hűtőipari akvizíciókat Kelet- és Nyugat-Európában is. A jövőben a két társaság együttesen szeretné kezében tartani a mélyfagyasztott termékek piacát, és több akvizíciót is terveznek.
Ebből első lépésként a lengyel Elsner Polen többségi tulajdonát kívánják megvásárolni közösen - mondta lapunknak Jéhn József, a Globus elnökhelyettese. A Pinguin közleménye szerint a lengyel cég 25,5 százalékos tulajdonrészét szerezné meg, így a Globus is legalább ekkora részesedést venne. A Pinguin 1,6 millió eurós alaptőke-emelést hajt végre az akvizícióhoz. A Globus korábban jelezte, hogy további akvizíciós és együttműködési lehetőségeket keres Magyarországon és a határon túl is. A következő években a cég vezető terméke a gyorsfagyasztott élelmiszer lesz, hazánkban ezen a piacon 55-60 százalékos piaci részesedésre törekszik a társaság. A Globus ezen termékek piacán látja a legnagyobb növekedési lehetőséget, ezért is akar itt terjeszkedni.
A társaság kiemelkedő eredménnyel zárta a tavalyi évet. Az értékesítés nettó árbevétele 2001-ben 42 százalékkal, 27,3 milliárd forintra nőtt, az idei tervek szerint pedig 26 százalékkal, 34,4 milliárdra bővül majd a bevétel. Az adózott eredményben pedig 40 százalékos bővülést terveznek, amely elérheti az 1,4 milliárd forintot.
A társaságnak jól sikerült az első negyedév, a belföldi értékesítés nettó árbevétele 23,6 százalékkal, az import pedig 44 százalékkal nőtt. Az első negyedév üzemi tevékenységének 580 millió forintos nyeresége 231 százaléka lett az egy évvel korábbinak.
Lovas Judit


