Most Civint vizsgálja az APEH
Tegnap csak délután indulhatott újra a Humet kereskedése a BÉT-en, mivel a társaságnál ismét megjelentek az adónyomozók. A cég közlése szerint a nyomozók a társaságnál tartott házkutatás során egyetlen iratot sem foglaltak le. Mint ismert, az APEH munkatársai tavaly december 3-i látogatásukkor a Humet teljes iratanyagát elvitték egy 400 millió forintos fiktívszámla-ügylet kapcsán. Később az APEH-nál maradt számlák száma háromra csökkent, amelyek összesen nettó 1,44 millió forintra voltak kiállítva. A cég az elmúlt hetekben kérte az adóhatóságot, hogy döntsön ügyükben, mert a vizsgálat rontja üzleti lehetőségeiket.
A tegnapi vizsgálatban nem a Humet, hanem személy szerint én voltam érintve - nyilatkozta lapunknak Civin János, aki szerint a házkutatás az ő lakásán kezdődött. Az adóhatóság emberei mintegy hét cég iránt érdeklődtek, amelyekben az elmúlt években érdekeltséggel rendelkezett, a vizsgálat oka itt is fiktívszámla-befogadás volt. Civin elmondta: tőle sem vittek el semmilyen iratot.
Az APEH a jövőben az adótitok miatt nem ad információt egyetlen konkrét ügyéről sem, ezzel is erősítve az adózóbarát szolgáltatójellegét - nyilatkozták az adóhatóságnál. (VG)


