BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pánik után optimista hétzárás

Egy rég nem látott mértékben dühöngő medve szelídült meg a hét végére a világ tőzsdéin - a változás természetesen a Wall Streeten következett be. A hét elején jelentősen csökkentek az árfolyamok nemcsak az óceán mindkét partján, hanem Ázsia is bekapcsolódott a zuhanásba. A változás szerdán érkezett, amikor szinte mindenki újabb meredek esésre számított. Amerikában azonban ekkor megjelentek a vevők, előbb áthajtották a piacot pluszba, majd egészen a zárásig folytatódtak a vételek. A Dow Jones közel 500 pontos emelkedése a Nasdaqot is felhúzta kissé, másnap azonban a techpapírok újra nyomás alá kerültek, átlagosan négy százalékot veszítve. A blue-chipek azonban nagy kilengések után stabilizálódni látszottak az ugrás utáni szinten, sőt pénteken a már-már unalmassá váló kereskedés azt sugallta, hogy az eladók fogytak el. Ez előcsábította a nagyobb vevőket is, így kedvezően zárult a hét. A korábbi hetek fordulata után újra a blue-chipek voltak kelendőbbek, nem is akármilyen mértékben: míg a Dow kilenc mínuszos hét után végre 3 százalékos pluszban zárt, addig a Nasdaq - főképp a félvezetőszektor sokéves mélypontja miatt - mintegy 4 százalékot veszített.

Európa a Nasdaqkal korrelált, mivel a csip-, valamint a távközlési eszközgyártók közül az Ericsson és az Alcatel újabb zuhanása miatt a pozitív pénteki zárás ellenére maradt 3-4 százalékos mínusz heti szinten.

Budapesten szerdán volt a legnagyobb öntés, limit nélküli eladások zúzták le a külföldiek kedvenc papírjainak árfolyamát is. A hét utolsó két napján kis korrekció következett, de így is maradt 8 százalék veszteség. Az Egis profitfigyelmeztetése végre kissé kijózanította az elemzők szép szavára nem hallgató befektetőket, a papír 18 százalékot hullott. Az OTP a péntek nap végi emelkedés ellenére 11, a Richter 8 százalékot esett, a Matáv és a Mol relatíve jól megúszta 4 és 6 százalékkal. Hétéves mélypontot döntött a Pannonplast, a Danubius pedig épp a szerdai zakóval egy időben ugrott meg.



Nyertes: Danubius 3995 Ft (+8,12%)

Vesztes: Synergon 11 200 Ft (-18,37%)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.