BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tart a Mol sajátrészvény-akciója

A társaság sajátrészvény-vásárlása is nagymértékben hozzájárult a Mol árfolyamának múlt heti szárnyalásához. A cég ? tegnapi bejelentése szerint ? mintegy 230 ezer papírt vásárolt, a parketten megforduló papírokból minden nyolcadikat a Mol maga vette.

A teljes részvényállomány mintegy 2,3 százalékát, 229 742 saját részvényt vásárolt a Mol Rt. az elmúlt héten ? jelentette be az olajtársaság. A tranzakció értéke a tegnapi árfolyamon számítva meghaladta az 1,12 milliárd forintot. Pontos adatok arról, hogy a hét egyes napjain mennyi papírt vett a cég, nincsenek, annyi azonban bizonyos, hogy az árfolyam emelkedésébe a cég saját akciója is jelentősen belejátszott. A múlt hétfői nyitó árfolyam 4700 forint volt, míg a tegnapi záróár 5250 forintot ért el. A kereskedés volumene a Budapesti Értéktőzsdén az elmúlt hét folyamán 300 ezer részvény körül ingadozott, egyedül csütörtökön volt ennek a háromszorosa a volumen. Ezt a várakozásokat jócskán meghaladó negyedéves gyorsjelentés megjelenése okozta, de ezzel együtt kiszámolható, hogy durván minden nyolcadik papírt a Mol vásárolta a múlt héten a tőzsdén.

Megjegyzendő, hogy a cég valószínűleg már a kitűnő eredmény ismeretében, de annak publikálása előtt kezdte a vásárlásokat, s a vételről szóló bejelentésben, valamint a papírok alulértékeltségéről szóló közleményben is szerepe lehetett annak, hogy a társaság tudta: jóval a piac által várt felett teljesített.

A társaság korábbi bejelentése szerint a Mol fő célja a mostani lépéssel a papírok alulértékeltségének megszüntetése volt, hozzátéve azt, hogy a regionális akvizícióknál is felhasználhatók a saját részvények. Elemzők szerint ugyanakkor a fő mozgatórugó a mások általi felvásárlás megelőzése lehetett. A vállalat jelenleg részvényeinek 3,1 százaléka felett rendelkezik, ezt az értéket azonban 10 százalékig emelheti.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.