BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Richter húzta fel a BUX-ot

Öt hét folyamatos erősödés után elérkezett a korrekció ideje a külföldi részvénypiacokon: a szabadságolások utolsó hetében a piaci szereplők már inkább a nyereség realizálásával foglalkoztak. Ehhez adott volt több rossz makroadat (gyenge fogyasztói bizalom Amerikában, gyenge üzleti bizalom Németországban) és több kedvezőtlen céghír is.

A tengerentúlon elsősorban a félvezetőszektor szerepelt gyengén, miután újabb profitfigyelmeztetések után szinte nem múlt el nap elemzői leminősítések nélkül. A Sun Microsystems kedvezőtlen előrejelzése is kiábrándítólag hatott, a telefonpapírokat pedig a BellSouth warningja viselte meg pénteken. A hét utolsó napján ettől függetlenül jól tartották magukat az indexek, mígnem az utolsó órában meredeken visszaestek. Ennek különösebb jelentőséget azonban nem kell tulajdonítani, mivel a háromnapos hétvége előtt a forgalom rendkívül alacsony volt. Heti szinten végül a Nasdaq 4,8, a Dow 2,4 százalékos eséssel zárt.

Európában 3-4 százalékos visszaesést regisztráltak a hét során. A Stoxx 50-ben a legnagyobb vesztes a Swiss Re lett igen gyenge eredménye nyomán, 18 százalékkal értékelődött le. A hónap legnagyobb mínuszát azonban a Vivendi Universal produkálta 23 százalékkal. A pénteki nap egyik sztorija a svájci Kudelski mélyrepülése volt: a kódolási szoftvereket gyártó cég profitfigyelmeztetését 36 százalékos zuhanással jutalmazta a piac. A héten a legnagyobb mértékben a blue-chipek közül a Diageo tudott drágulni, közel 4 százalékkal.

A budapesti piacon a Richter állt a héten a figyelem középpontjában. A gyógyszergyár lezárta a GZF Polfa akvizícióját, de az árfolyamnak ennél minden bizonnyal jobban segített az, hogy a Novartis elég magas áron tett ajánlatot a régió másik független gyógyszergyárára, a szlovén Lekre. A Richter végül közel 7 százalékot drágult. A Mol kismértékben tudott emelkedni, az OTP viszont kicsit esett. A Matávot egyszer 880 fölé is meghúzták, ám nem sokkal később - vezérigazgatója félreértett nyilatkozata nyomán - jelentősen esett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.