BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Heti részvényajánló

Nextel: magas kockázat

A Nextel Communications az utóbbi hónapokban azzal tűnt ki az amerikai mobilszolgáltatók közül, hogy részvényeinek árfolyama elszakadt a trendtől és eleinte nem esett, a második negyedéves eredmény bejelentése után pedig szó szerint felrobbant a piac. A befektetők tehát jól érezték előre a pozitív meglepetést, a Nextel nyereséges második negyedéve jelentős vásárlásokat hozott, a shortállomány is jelentősen csökkent. Noha az elemzők továbbra is aggasztónak tartják a társaság 14,5 milliárd dolláros adósságát, a versenytársakénál nagyságrendekkel jobb teljesítmény nyomán a Nasdaq egyik legjobban teljesítő papírja lett az elmúlt három hónapban. Az elemzők kiemelik, hogy az ötödik számú mobilszolgáltató egy ügyfélre eső bevétele jócskán meghaladja a versenytársakét, ugyanakkor a nagysebességű adatátviteli szolgáltatások tekintetében hátrányban van, s könynyen elveszítheti ügyfelei egy részét. Ettől függetlenül a papír árfolyama az elmúlt hetekben rakétaként emelkedett 5 dollárról 8 fölé, kedden azonban érdekes hír érkezett: egyik nagyrészvényese fedezeti ügyleteket kötött Nextel-papírjaira. Craig McCaw - akit csak a mobiltelefónia úttörőjének becéznek Amerikában - a Nextel 8,1 százalékát birtokolja, s kis túlzással ő mentette meg a céget a csődtől 1995-ben, egy egymilliárd dolláros tőkeinjekcióval.

A piac egy része szerint a részvénycsomag felének fedezése egyértelműen arra utal, hogy McCaw már nem bízik a Nextelben, ezt azonban az üzletember szóvivője azonnal cáfolta. Szerinte csak rendkívüli eseményekre (például háború) való felkészülésről van szó, McCaw bizalma változatlan. A papír árfolyama mindenesetre gyorsan tíz százalékot zuhant kedden a nap elején, majd végig erősödve 7,3 dollárig küzdötte vissza magát. Likviditása és volatilitása is igen magas, kockázatvállaló befektetőknek ideális befektetésnek tűnik.



KPN: felminősítésre várva

A holland távközlési vállalat, a KPN is rendkívül jó teljesítményt nyújt az utóbbi időszakban. A mélypont a cég esetében már több mint egy évvel ezelőtt érkezett el, ekkor Paul Smits vezérigazgató két egyesülési terve (a spanyol Telefónicával, illetve a Belgacommal) is kudarcba fulladt, s az sem volt biztos, hogy a súlyosan eladósodott társaság csőd nélkül megéri az idei évet. A céget adósságba vivő Smits helyére tavaly nyáron Ad Scheepbouwer érkezett, a papír árfolyama pedig 3-ról 7 euróig ugrott. Az új vezetés rögtön egy mentőkibocsátás szervezésébe kezdett, végül a meglevő részvényesek 4,9 eurón voltak hajlandók új papírokat venni. Ez akkor nagy siker volt, a KPN árfolyama e szint felett is maradt sokáig.

Elérkezett azonban az idei év vérfürdője a távközlési szektorban, aminek egy ideig ugyan ellen tudott állni a KPN, de egy idő után megadta magát, és néhány nap alatt 4,5 euróig szakadt le az árfolyam. Az újabb jelentős változásra az elmúlt hónapban került sor. A július végétől indult világméretű emelkedéssel párhuzamosan a KPN is drágult, majd augusztus 20-án kijött a cég negyedéves eredménye. Ebben ugyan jelentős veszteségről számoltak be, viszont leírtak kilencmilliárd eurónyi értéktelen befektetést, s a korábbi 12-vel szemben 14 százalékos EBITDA-bővülést jeleztek előre az idei évre. Az elemzők és a befektetők is üdvözölték a számokat, a papír 5,4 euróig, majd másnap 5,7-ig ugrott fel.

Az elmúlt napokban az árfolyama a világméretű eséssel szemben masszívan tartotta magát. A jó teljesítményt segítette, hogy a piacon egyre többen gondolják úgy: az adósságállomány sikeres csökkentése miatt a hitelminősítők javítani fogják a cég besorolását. A KPN kötvényeinek hozama rekordmélységbe esett, ami a részvénybefektetőkre is bátorítólag hatott. A Moody's és az S&P is a befektetésre ajánlott kategória legrosszabb minősítését tartja jelenleg,



Richter: regionális lökések

A Richter Gedeon Rt. esetében megtörni látszik az április közepétől tartó árfolyamesés: a cég papírjai a féléves gyorsjelentés előtti 11 790 forintos minimumról felfelé indultak, növekvő forgalom mellett. Az érdeklődés egyik oka a sikeres lengyelországi akvizíció lehet: a cég hosszas tárgyalássorozat után úgy szerezheti meg a tavaly 144 millió zlotys árbevétel mellett 7,6 millió zlotys adózott eredményt produkáló Polfa Grodisk 51 százalékos részvénycsomagját, hogy a jelek szerint a magyar gyógyszercégnek nem sokat kellett változtatnia eredeti ajánlatán, amely 125 millió zlotys vételár mellett az elkövetkező öt évre 70 milliós beruházást irányzott elő.

A befektetők azt is értékelhetik, hogy a magyar gyógyszercég továbbra is csak óvatos lépésekkel hajlandó haladni célkitűzése, a regionális multi pozíció felé. Bejelentésük szerint az elkövetkező időszakban újabb akvizícióra nem kerül sor, már meglévő termelőkapacitásaik - a lengyel cég mellett az oroszországi Farmograd és a romániai Armedica - felfuttatásában érdekeltek. Azok számára, akik a dollárerősödéstől féltették a Richtert, csattanós választ adott a féléves eredménysor: a társaság példás fedezeti politikájának köszönhetően az elemzői várakozásokat messze felülmúló, 12,4 milliárd forintos adózott eredményről számolt be. Ráadásul a Richter a az Egisnél jóval előrébb jár az üzleti partnerekkel történő euróelszámolásra való átállásban is.

Kockázati tényezőt jelenthet a hazai gyógyszeráremelés elmaradása, ám a befektetők itt értékelhetik, hogy a Richter élenjár a kompromisszumkeresésben. Nem utolsó érvként pedig az ösztönözheti vásárlásra a befektetőket, hogy a szlovén Lek részvényeit a felvásárló Novartisnak eladó külföldi befektetési alapok a közeljövőben újból körülnézhetnek a régió gyógyszergyári részvényei között, ami újabb árfolyam-emelkedéshez vezethet ezeknél a cégeknél.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.