BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rendkívüli döntést hozott a Richter az osztalékfizetésről: Magyar Péter átverte az akaratát – itt a pontos dátum, mikor juthat a pénzéhez az MCC

A kisrészvényesek már június első felében hozzájutnak a gyógyszergyártó vállalat osztalékához. A három közalapítványnak, köztük az MCC-nek szeptemberig kell várnia. Az új kormány éppen ezt akarta elérni.

Megállapodott a három közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, köztük az MCC-vel a Richter a társaság közgyűlése által elfogadott 2025-ös osztalék alapítványoknak történő kifizetésének ütemezéséről – jelentette be a gyógyszergyártó társaság szerda este a tőzsde honlapján. 

Richter, osztalék, MCC, alapítványok
Később fizeti ki az MCC-nek járó osztalékot a Richter / Fotó: Kallus György

A Richter igazgatósága összesen 120 milliárd forint kifizetését javasolta a közgyűlésnek, amit a befektetők szinte egyhangúlag hagytak jóvá. A részvényesi juttatás 96 milliárd forint alaposztalékból  és 23,4 milliárd forint speciális osztalékból áll össze. Ez egy részvényre vetítve 656 forintos kifizetést és valamivel öt százalék feleti osztalékhozamot jelent.

A megállapodás értelmében az érintett alapítványok részére járó osztalék kifizetésére legkésőbb 2026. szeptember 11-ig kerül sor. 

A gyógyszergyártó társaság egyéb részvényeseit ezen megállapodás nem érinti, számukra a szerdai közgyűlésen elfogadott menetrend szerint, június 11-én kezdik az osztalék kifizetését.

Orbán Gábor vezérigazgató a szerda délelőtti részvényesi gyűlésen jelezte, hogy a három részvénytulajdonos alapítvánnyal előrehaladott tárgyalásokat folytatnak az osztalékfizetés mikéntjéről. 

A szóban forgó három nagytulajdonos

  • a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány (MUC), 
  • a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) 
  • és a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány.

Az MUC és az MCC egyaránt 10 százalékos részvénytulajdona alapján 12-12 milliárd forintra, az 5,25 százalékos pakettel rendelkező Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány pedig 6,4 millird forint osztalékra jugosult.

Az MCC körüli politikai vita miatt kényszerült újratervezni a kifizetést a Richter és a Mol

A kifizetés ütemezése az alapítványok körüli politikai vita miatt tart számot kiemelt érdeklődésre, mivel a leendő új kormány el kívánja érni, hogy az MCC ne részesüljön a juttatásból. 

A Tisza Párt választási programjában szerepel a szervezetnek az Országgyűlés által juttatott vagyonelemek és támogatások elvétele. Ezt a szándékot a választási győzelmét követő első interjúiban Magyar Péter kormányfőjelölt megerősítette.

A Richterhez hasonló döntést hozott korábban a Mol is, melyben szintén 10 százalékos tulajdona van az MCC-nek. Az olajtársaság a Magyar Péterrel folytatott tárgyalást követően úgy határozott, hogy a harmadik negyedévre halasztja az osztalékfizetést.

A Mol és a Richter lépése között annyi a különbség, hogy az olajvállalat minden részvényese egységesen később juthat az osztalékhoz, míg a Richter e tekintetben különbözően kezeli a kisbefektetőket és a három alapítványi nagytulajdonost: előbbiek a megszokott, június eleji időpontban kapják meg az osztalékot, utóbbiakhoz pedig három hónappal később érkezhet meg ez az összeg.

RICHTER részvény
Árfolyam: 12 770 HUF 0 / +0,71 %
Forgalom: 2 488 694 250 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

 

A Richter arra törekszik, hogy globális innovátor legyen néhány kulcsfontosságú tudományos területen, miközben elkötelezett a gyógyszerek világszerte elérhetőbbé tétele mellett. Az 1901-ben alapított, magyarországi székhelyű, 2025-ben 4,8 milliárd eurós piaci kapitalizációval és 2,3 milliárd eurós árbevétellel rendelkező vállalat Közép-Európa legnagyobb K+F központját működteti.

Áttörő kutatásokat végez a neuropszichiátria és a nőgyógyászat területén, míg a biotechnológiai és generikus készítmények az alapvető készítmények portfólióját erősítik. A fenntartható növekedés iránt elkötelezett Richter a kutatás-fejlesztésbe, a gyártási kiválóságba és a digitalizációba fektet be az orvosi innováció előmozdítása érdekében.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.