Sokkal jobban sikerült a magunk mögött hagyott nyár a tőzsde szempontjából, mint a tavalyi: a forgalom végig felette maradt az egy évvel ezelőtti mélypontoknak, sőt, augusztusban érzékelhetően nőtt az aktivitás. A részvénypiacon 213,21 milliárd forintot tett ki a duplikált forgalom, szemben a júliusi 205,4 milliárddal.
Jelentősen torzítja viszont a képet az, hogy az elmúlt hónapokban csak húsz kereskedési nap volt, a forgalom növekedése ezért jóval nagyobb a havi összforgalom által sugallt értéknél. Az egyszeresen számolt napi átlagforgalom például 5,3 milliárdra nőtt a júliusi 4,4 milliárdról, ezzel túlszárnyalta a júniusi 5,1 milliárdos értéket is. Ez annak a fényében érdekes, hogy az elmúlt három évben mindig a július és az augusztus volt a két legrosszabb hónap, az augusztusi forgalom jelentősen alatta maradt a júniusinak.
A részvénypiaci volumen emelkedésében főként annak volt szerepe, hogy a visszaeső árfolyamok nyomán még július végén beindultak a külföldiek vételei, ugyanakkor az eladói oldal is aktív maradt. Jót tett a forgalomnak a Mol sajátrészvény-vásárlása, mely árfolyam-befolyásolónak is bizonyult.
Az általában nem sok változást kínáló brókertoplistán most több érdekes mozgás történt. Kiemelkedik az Erste megugró forgalma, mellyel az idén harmadszor, zsinórban pedig másodszor végzett az élen a cég. A K&H Equites az elmúlt másfél évben - mióta összeolvadt az ABN-nel - még soha nem bonyolított le akkora forgalmat, mint augusztusban. A dobogó harmadik helyére a Concorde került, csökkenő forgalommal. A dobogóról leszorult a CA IB, a top tíz további tagjai között viszont már nincs érdemleges változás. A koncentráció tovább nőtt, immár a forgalom 89,6 százalékát bonyolította le a tíz legnagyobb cég. (ÁG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.