Az OTP Bank és a Bank Austria Creditanstalt (BA-CA) közös nyilatkozatban jelentette be, hogy konzorciális partnerként együttműködve szeptember 6-án megerősítették korábbi szándéknyilatkozatukban tett érdeklődésüket a román BCR 51,88 százalékos részvénycsomagjára. A két cég közösen vizsgálná át a román bankot, s ezt követően határoz mindkét bank az együttes ajánlat benyújtásáról.
A román lapok kudarcként értékelik, hogy a nagy nemzetközi bankcsoportok érdeklődésének hiányában csak a francia Eulia pénzügyi csoport és egy magyar-osztrák vezetésű konzorcium indul harcba a Román Kereskedelmi Bank (BCR) többségi részvénycsomagjáért. Az Adevarul cikke arra figyelmeztet, hogy a francia pályázó tendergyőzelme esetén a román pénzügyi szektor több mint fele kerülhet francia irányítás alá, mivel a második legnagyobb pénzintézetben, a 20 százalékos piaci részesedésű Román Fejlesztési Bankban már korábban tulajdonos lett a Société Générale. Több "szakértő" nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy magyar pénzintézet lett az egyik esélyes. Román lapok szerint nem is egyértelmű, hogy értékesíteni kell a BCR-t, mint ahogy azt is többen tudni vélik, hogy változik a privatizációs menetrend. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.