A Jukosznak is kellene a Mol?
A cseh kormány tegnap érvénytelennek nyilvánította az Unipetrol Agrofertnek történő eladásáról szóló szerződést, ezzel végérvényesen bizonyossá vált, hogy a 361 millió eurós üzlet meghiúsult. A felek a napokban olyan megállapodást írnak alá, hogy egyikük sem támaszt semmiféle igényt a másikkal szemben. Ezzel megszűnik a jogi út lehetősége, ami meggyorsíthatja egy esetleges újabb Unipetrol-pályázat kiírását.
A pénzügy- és kereskedelmi minisztérium most egy hónapot kapott arra, hogy átgondolja a lehetőségeket, november 15-ig kell ugyanis eljuttatniuk a kormányhoz javaslataikat az Unipetrollal kapcsolatban. Ezt előkészítendő a napokban felállítanak egy bizottságot, melynek fő feladata azt megvizsgálni, hogy egyben, vagy részeire szedve értékesítsék-e az Unipetrolt. (A kereskedelmi miniszter néhány hete az egyben történő eladás mellett foglalt állást.)
Azt persze nem tudni, hogy a Mol melyik variáció esetén próbálkozik meg újra a pályázattal, csak annyi biztos, hogy a hazai cég figyeli a lehetőségeket, és értelemszerűen csak a konkrétumokat ismerve hoz döntést.
A Mollal kapcsolatban tegnap újabb pletykáról számolt be a Portfolio.hu on-line újság. E szerint a cégben szeretne tulajdonrészt szerezni a Jukosz. A dolog az orosz cég helyzetét és stratégiáját, valamint a Mol és a Jukosz kapcsolatát ismerve teljesen hihetőnek látszik, kivitelezése azonban egyelőre a Molt védő alapszabályi rendelkezések miatt lehetetlen. Egy ilyen akcióhoz mindenképp a magyar kormány támogatására lenne szükség, az pedig az erőteljes orosz lobbizás ellenére sem valószínű, hogy támogatná a Mol orosz befolyás alá kerülését.


