BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

BCR: itt az új pályázat

Tegnap új pályázatot írtak ki Romániában a legnagyobb bank, a Banca Comerciala Romana (BCR) privatizálására. A pénzintézet 51,8 százalékát kínálják stratégiai befektetőnek, míg 10 százalékot későbbiekben az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) vásárol meg, további 8 százalékot pedig a privatizáció harmadik szakaszában a bankalkalmazottak. A pályázó bankoknak november 29-ig kell benyújtaniuk szándékleveleiket - jelenti a Mediafax román hírügynökség.

A privatizációs hatóság (APAPS) ezek alapján december 16-án dönt, kikkel tárgyal érdemben. Az immár kötelező ajánlat beadási határideje május 30. A bankot az IMF-fel kötött új megállapodás értelmében július végéig kell eladni. Az előző, meghiúsult pályázaton az ING Bank visszalépése után megmaradt francia Eulia, valamint az OTP-Bank Austria ajánlatát törvényes feltételek hiányára hivatkozva elutasították.

Nem hivatalos magyarázatok ehhez hozzáfűzték: az OTP román számítások szerint nincs a világ vezető 600 bankja között, ezért nem tartozik a "nemzetközi hírű bankok" kategóriájába, ami a részvénytöbbség megszerzésének egyik feltétele. Szakértők az OTP elutasításában politikai okokat is gyanítottak. Az OTP már jelezte, nem látja akadályát egy újabb pályázat beadásának. A Bank Austria tulajdonosa, a HVB Bank romániai leányvállalatának elnöke is jelezte, hogy fontolóra vesznek egy újabb pályázaton való indulást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.