Gáz van elég, pénz kevesebb
A világ bizonyított földgázkészleteinek 36 százaléka a szovjet utódállamokban, ugyanennyi a Közel-Keleten, 7,2 százaléka Afrikában, 3,1 százaléka pedig az Európai Unióban, Norvégiában, illetve a csatlakozásra váró Magyarország és Románia területén van. A gazdag kínálat dacára alapos döntést igényel a gázberuházások mérete, időzítése és helye a szükséges ráfordítások nagysága és hosszú távú megtérülése miatt.
Az Európai Unió tavalyi, 423 milliárd köbméteres gázfelhasználása 2,7 százalékkal haladta meg az előző évit a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adatai szerint. Az unió országaiban 241 milliárd köbméter gázt hoztak a felszínre, a mennyiség 0,9 százalékos növekedést takar. A 173 milliárd köbméteres nettó import 4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
Az unió legnagyobb gázellátója továbbra is Oroszország.
Az ellátás biztonságának növelése érdekében komoly tervek készülnek az EU-ban mind a gáz, mind a cseppfolyós (LNG) halmazállapotú földgáz importlehetőségeinek bővítésére, ami alapvetően vezetéképítéseket és LNG-tárolók létesítését jelenti. A Norvégiából, Algériából, Oroszországból és Líbiából érkező vezetékes gáz kapacitása 2010-re évi 70 milliárd köbméterrel növelhető. A "fogadó oldalon" Spanyolországban három, Franciaországban kettő, Belgiumban, Olasz- és Görögországban országonként egy-egy LNG-t fogadó és tároló terminál épül, s továbbiakat terveznek Francia-, Spanyolországban, Portugáliában, Olaszországban és Nagy-Britanniában is.
Ám hiába érkezik gáz sok forrásból az EU-ba, a szaklap szerint illúzió azt gondolni, hogy az ellátás teljesen biztonságos. Erről és a szabad versenyről csak akkor beszélhetnénk, ha minden forrás azonos módon szabaddá válna minden felhasználó számára. Ez viszont az unió egységes piacán elképzelhetetlen egy egyesített ellátási rendszer nélkül, aminek viszont a megfelelő vezetékrendszerek és a "reális" vámok is feltételei.
Az ellátás biztonságát korábban integrált gázipari vállalatok vagy állami kézben lévő társaságok garantálták, amelyek többek között hosszú távú szerződést kötöttek fix, de valamelyest az olajéhoz kapcsolt áron. Ezáltal lehetővé vált számukra, hogy a mennyiségi kockázatot csökkentő beruházásokba fogjanak. Ez ma, a rövid távú és folyamatosan változó áron születő gázügyletek korában sokkal nehezebb.
