BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A változó várakozások hatásai

A nyerő részvény kiválasztásához régóta ad sikeres útmutatást Amerikában a Zacks Research, mely az elemzői eredményvárakozások módosulásai alapján értékeli az egyes cégek kilátásait. Sajnos e rendszer itthon nem igazán alkalmazható, de ha mégis megpróbálkozunk vele, az OTP-t hozza ki a leginkább vételre javasolható magyar blue chipnek.

A megfelelő részvény kiválasztásához sokféle módszert használnak a befektetők, vérmérséklet és kereskedési stratégia szerint. Most a Zacks Investment Research módszerével foglalkozunk, mivel úgy tűnik, több mint húsz éve lefektetett alapelveit mai is érdemes figyelembe venni a befektetésről szóló döntésekkor.

Leonard Zacks 1979-ben arra alapozta módszerét, hogy a részvényárfolyamok alakulásában döntő jelentőségük van az eredményvárakozások módosulásának, illetve a várakozásoktól való eltérésnek. A Zacks-besorolás emiatt négy dolgot vesz figyelembe a papírok besorolásánál. Először is az elemzők által kiadott EPS-várakozásokat figyeli; minél több a felfelé módosítás, annál magasabb lesz egy adott papír pontszáma. Másodszor a konszenzusos várakozás százalékos változása is számít. Harmadszor azt nézik meg, hogy a legjobb előrejelzés mennyiben tért el a konszenzustól. Minél nagyobb mértékben, annál jobb a pontszám, ugyanis az ilyen deviancia a tapasztalatok szerint arra utal, hogy a váratlanul magas s később helyesnek bizonyuló előrejelzést egyedi információ alapján ad egy elemző. Végül az EPS-meglepetést is értékelik, a statisztika alapján ugyanis minél többször teljesíti felül a konszenzust egy társaság, annál nagyobb az esélye annak, hogy ez ismét megtörténik.

A Zacks mintegy 4000 részvényre vonatkozóan követi az elemzői becsléseket, hetente átlagosan 250 brókercég 25 ezer változtatását dolgozzák fel. Ezek alapján az összes papír közül ötszázaléknyi, a legmagasabb pontszámmal rendelkezők kapják meg a legmagasabb, Zacks #1-nek hívott minősítést, ami az erős vételnek felel meg. A legrosszabb 5 százalék kapja a #5, azaz erős eladás minősítést, 15-15 százalék tartozik a vétel és az eladás kategóriába, míg a fennmaradó 60 százalék #3, azaz tartásra javasolt. A rendszerből következik, hogy a "sima" elemzői ajánlásokkal szemben ugyanannyi papírt ajánlanak vételre, mint eladásra.

A Zacks #1-papírok éves átlagban 34 százalékos hozamot értek el 1980 és 2001 között, miközben az S&P 500 átlagos megtérülése 14,7 százalék volt. A #5-be sorolt papírok viszont csak másfél százalékos hozamot biztosítottak.

Az utóbbi hónapokban sem változott az a tendencia a Wall Streeten, hogy az elemzői becslések módosulása nyomán jelentős mértékben változott a papírok megítélése. A Zacks-módszer elmúlt időszakbeli eredményét vizsgálva mindössze az időzítés kérdése ad okot vitára. Többször is előfordult ugyanis, hogy egy papírt a rendszer akkor dobott ki #1-nek, amikor az árfolyam már a fellegekben járt. Itt van például az Auto Nation esete. A papír már 15 dollár felett járt, amikor #1 lett a Zacksnál, s alig néhány nappal később jött el a csúcs, ahonnan 10 dollárig zuhant vissza. De hogy jó példa is álljon itt: az Amazon.com 13 dollárnál került fel a listára, s a papír még az indexek zuhanásával párhozamosan jutott fel 20 dollárig. Az Amazon esete pontosan úgy zajlott, ahogy a Zacks a működés lényegét leírja. A rendszer jelzi, hogy a papír kiválasztott lett, s ezt követően jöttek újabb felminősítések, majd erre az intézményi vásárlások. A hazai befektetőket persze az érdekelheti, hogy működhet-e hasonló rendszer a magyar részvények esetében is. A válasz nem túl biztató. Sem a papírok száma, sem a rájuk érkező elemzői becslések menynyisége nem elegendő ahhoz, hogy abból érdemleges következtetéseket lehessen levonni. Próbálkozni azért természetesen lehet. Ha a Bloomberg által számon tartott elemzői várakozásokat nézzük, az elmúlt három hónapban (a Zacks az elmúlt 120 napban végrehajtott módosításokat veszi figyelembe) a Matávnál vegyes a trend. A Richternél az idei évre inkább felfelé, míg 2003-ra lefelé módosultak a várakozások. Az Egisnél egyértelműen romlottak az EPS-előrejelzések, a papír a deramciclane-sztori jóvoltából mégis kitűnően szerepelt. Az OTP-nél egyértelműen több volt a felfelé módosítás, míg a Molnál ez évre optimista, a jövő évre borúsabb a kép. A Zacks pontos módszere természetesen titkos, de valószínű, hogy ennyivel a hazai papírok mind a középső, tartás kategóriába kerülnének, s talán csak az OTP jutna be a #2-be, a vételek közé. (ÁG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.