Az OTP Bank a szlovákiai akvizíció után nem "fél" pénzintézetet venni, hiszen gyorsan sikerült új pályára állítani az új leányválla-latot - mondta a Világgazdaság kérdésére Csányi Sándor. Az OTP egyedül indul a bolgár DSK Bank privatizációs pályázatán. A privatizációs tanácsadót már kiválasztották (JP Morgan), a tender az év végéig jelenik majd meg.
A bolgár hitelintézet hasonló helyzetben van, mint az OTP 10-15 évvel ezelőtt, így komoly hozzáadott értéket jelentene, ha az OTP Bank vásárolhatná meg - mondta Csányi.
Az OTP nem adta fel, hogy Romániában jelen legyen. Egyelőre vizsgálják a lehetőségeket, döntés a jövő év elején születik erről. Esetleg az OTP Bank ismét pályázik a BCR Bankra, csak más struktúrában.
Több kisebb pénzintézetet is vizsgáltunk, így ezek megvásárlása is egy lehetséges alternatíva, de nem zárjuk ki egy zöldmezős bank elindítását sem - hangsúlyozta Csányi. A zöldmezős beruházás azonban csak Romániában jöhet szóba - tette hozzá. El lehetne indítani egy 30-40 fiókból álló bankot, amely Erdélyben és Románia egész területén lefedné a nagyobb városokat.
A Postabank privatizációs pályázatán az OTP mindenképp indul, az átvilágítás után feltehetően ajánlatot tesz. Amennyiben az FHB Földhitel- és Jelzálogbankot az állam egészben eladná, úgy az OTP-t az is érdekelné. Azonban jelenleg is az új lakáshitelek 60 százalékát nyújtja az OTP Bank.
A szlovák leányvállalattal kapcsolatban a vezérigazgató kifejtette: az előzetes várakozások szerint 2002-2003. veszteséges év lett volna, 2004-ben pedig nulla körüli eredményre számított a bank, és először csak 2005-ben termelt volna nyereséget. Most azonban már úgy tűnik, hogy 2004-ben nyereségessé válhat. (Az OTP Banka Slovensko vesztesége 18,8 millió korona volt szeptember végén, míg a fél évet még 68 millió koronás nyereséggel zárta.) A szlovák leánycég az elmúlt két hónapban 13 ezer új ügyfelet szerzett, ma a növekedés egyik akadálya a forrásoldal. Éppen ezért nagy hangsúlyt fektet a bank a betéti és folyószámla-üzletágra. Már működik a szinergiák kihasználása, így például a kártyarendszer autorizációja Magyarországon zajlik. A leányvállalat jövő júniusban mindazokat a szolgáltatásokat tudja majd, mint az anyabank - mondta Csányi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.