BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Indul a Forrás Rt. pályázata

A Forrás Rt. részvényeinek nyilvános forgalomba hozatalára és tőzsdei bevezetésére egyfordulós nyílt pályázatot hirdetett meg tegnap az ÁPV Rt. A TEBÉSZ szerint a portfólióba kerülő vagyon értéke jelentősen elmarad a majdani 18 milliárdos névértéktől.

Az ÁPV Rt. tegnap tette közzé a Forrás Rt. részvényeinek nyilvános forgalomba hozatalára és tőzsdei bevezetésére kiírt pályázatot, amelyre január 3-áig belföldi székhelyű befektetési szolgáltatók, illetve hitelintézetek jelentkezhetnek, konzorciumok viszont nem pályázhatnak. A Forrás Rt. jelenlegi 2,9 milliárd forintos vagyona január 9-ig mintegy 18 milliárdra nőne, s ez a vagyonkezelő szerint teljesen felszívná a még piacon lévő, címletértéken 10,7 milliárd forintra becsült jegytömeget. (Ez 1742 forintos névértéken számolva elérné a Forrás 18 milliárdos vagyonát, azaz a kárpótoltak 1:1-es cserearánnyal számolhatnak.)

A Forrás portfólió gyöngyszemeinek a tőzsdei papírok számítanak, ám a Mol 0,04, a Richter Gedeon 0,16, a BorsodChem 1,04, illetve az Antenna Hungária 8,07 százalékos pakettje alig 3 milliárd forintot jelent. A portfólió többi részét cukorgyárak, ingatlanok és egyéb állami részesedések alkotják. Az ÁPV Rt. úgy nyilatkozott, hogy korrekt értékelés várható, hiszen az ő érdekük az, hogy felszívják az összes jegyet. A vagyonértékelésük december 20-ig készül el, amelyhez üzleti és eszközalapú módszereket használnak majd. A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetségének (TEBÉSZ) elnöke, Dióslaki Gábor szerint azonban az előzetes kalkulációjuk mást mutat. A szervezet kizárólag a nyilvánosan hozzáférhető adatok alapján, a piaci és vagyonértéket figyelembe véve végzett elemzéseket. A maximálisan elfogadható csereérték azonban jelentősen elmarad a jelenleg ismert adatok alapján a Forrás portfóliójába kerülő, 18 milliárdra taksált vagyontömegtől. Éppen ezért vagy újabb portfólióelemekkel kell kiegészítenie az ÁPV Rt.-nek a csomagját, vagy növelni kell a tőzsdecégek esetében a felajánlott paketteket. A Tebész a jövő hétre véglegesíti az adatokat - mutatott rá Dióslaki Gábor.

A kárpótoltaknak azonban nem sok választásuk marad, hiszen az ÁPV vezérigazgató-helyettese legutóbb úgy nyilatkozott: semmilyen kínálatot nem tervez a Forrás után. Erre csak akkor kerülne sor, ha a Forrás mégsem lenne elegendő a jegytömeg felszívására. Ebben az esetben egyébként az alanyi jogú kárpótoltak élveznének előnyt a csere során, a "kopasz" jegytulajdonosok pedig kártyaleosztásos allokáció során jutnának papírokhoz. A jegycserére 2003 márciusában kerülne sor, míg a Forrás-részvényeket május-júniusban vezetnék be a BÉT-re. (FB)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.