Újabb felejthető nap után
Alacsony forgalom és szerény emelkedés jellemezte a Budapesti Értéktőzsde tegnapi kereskedését. A BUX 3 milliárd forint alatti forgalom mellett 38 ponttal, azaz 0,2 százalékkal erősödve, 7618 ponton fejezte be a napot. Ezúttal csak egy papír, az OTP tudott 1 milliárd forintnál nagyobb forgalmat generálni. A banki részvény értéke azonban 1,2 százalékkal, 2252 forintra csökkent. Hasonló sors várt a Matávra is, amely ugyan csak 0,4 százalékkal, 805 forintra gyengült. A blue chip részvények közül a Mol és a gyógyszeripar két képviselője tudott némi emelkedést produkálni. A Mol-papírok 1,6 százalékkal, 5295 forintig drágultak, míg az Egis 2,8, a Richter 1 százalékos erősödést ért el. A nap meglepetését a Pannonplast okozta, amely 5,3 százalékot javítva árfolyamán, 1400 forinton zárt.
A határidős szekcióban az idei decemberi BUX-kontraktusok elszámolóára 11 ponttal, 7651 pontra emelkedett.


