Öten érdeklődtek a DSK Bank iránt
Eddig öt potenciális vevő jelentkezett a bolgár DSK Bank megvásárlására, melyek közül négyen már kézhez kapták a pénzintézet 2002. szeptemberi pénzügyi számait - közölte a magánosítással megbízott cég, a BCC vezetője, Neli Kordovska a Reutersszel. Az utolsó, még állami kézben lévő bank a második legnagyobb pénzintézetnek számít Bulgáriában.
Neli Kordovska nem kívánta megnevezni az érdeklődőket, s mint mondta, a neveket csak a nem kötelező ajánlatok beadási határidejének lejárta, azaz január 27-e után teszik közzé. Egyes források szerint a jelentkezők között található az OTP Bank, az osztrák Erste Bank, a francia Eulia és két görög pénzintézet.
Az OTP Bank sajtóosztálya délután megerősítette, hogy a pénzintézet valóban ott van az öt jelentkező között.
A bolgár kormány tavaly decemberben ajánlotta fel a DSK minimum 80 százalékát, s reméli, hogy a tranzakciót áprilisig sikerül tető alá hozni. Egy kormány közeli forrás tavaly év végén még azt közölte, hogy a 80 százalékos pakettért legalább 200 millió eurót szeretnének kapni, ám a BCC nem kívánta kommentálni a hírt.
A DSK 2002 első felét 24,9 millió leva (13,4 millió dollár) nettó eredménnyel zárta az előző év hasonló időszakának 11,12 millió leva profitját követően. A tavalyi évre egyébként a 2001. évi 23,9 millió leva nyereség megkétszereződését várja a pénzintézet. A DSK mérlegfőösszege 1,63 milliárd levát tett ki tavaly az első fél évben. Domináns szerepe van a lakossági szektorban a DSK-nak, a lakossági betétek 60, míg a hitelek 70 százalékát mondhatja magáénak. (VG)


