BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősödött a nyerskávé ára

A nyerskávé világpiaci árai erőteljesen emelkedtek az elmúlt hónapokban, mindenekelőtt a vietnami kínálat szűkülése miatt. A drágulás mértéke a koffeindúsabb és ezért Magyarországon kedveltebb robusta típus esetében elérte a 100 százalékot is. Így csak idő kérdése, hogy a hazai fogyasztói árakat is felébresszék hosszú Csipkerózsika-álmukból.

A múlt év őszén markáns lendületet vettek a - 2001 végén, 2002 elején még több évtizedes mélyponton landolt - tőzsdei határidős nyerskávéárak a globális kínálat csökkenésével kapcsolatos piaci várakozások hatására. Londonban a gyengébb minőségű, ám koffeindúsabb, és így a hazai átlagos fogyasztási ízlésnek jobban megfelelő robusta típusú kávé tonnánkénti ára január vége óta már tartósan 850 dollár felett mozog, sőt időnként erősen megközelíti a 900 dolláros határt is. Ezzel mintegy 100 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet, nem beszélve a 2001. október eleji 356 dolláros abszolút mélypontról.

A vezető robustatermelő, Vietnam termelése és kivitele ugyanis tavaly már lejtőre került, részben a veszteséges ültetvények ritkítása, részben a minőségi szerkezetváltással kapcsolatos próbálkozások nyomán. A folyó idénybeli szüret is mintegy ötö-dével - 540 ezer tonnára - csökkenhet helyi előrejelzés szerint. Az előző években elsősorban az indokínai ország kínálatának gyors felfutása okozta a tőzsdei jegyzések összeomlását.

Hosszabb visszatekintésben a világpiaci árak még most sem mondhatók magasnak, ám a drágulás mértéke már elég nagy lehet ahhoz, hogy az évek óta stagnáló, illetve reálértékben inkább csökkenő hazai fogyasztói árakban is előbb-utóbb érződjön.

Az árak ciklikus felfelé ívelését a magyarországi piac két meghatározó szereplője is érzi, bár tekintettel a kiélezett versenyhelyzetre, egyelőre csak "megfigyelői státust" foglal el. Közülük a Tchibo Budapest Kft. ügyvezető igazgatója, Müller Horst-Falkóné fogalmaz egyértelműbben: a nyerskávé beszerzési költsége mintegy 60 százalékot képvisel a pörkölt kávé hazai termelői árában, ezért az 50-100 százalékos tőzsdei szintemelkedésből valamennyit hamarosan át kell hárítani a fogyasztókra is. A drágulás az olcsóbb kávék esetében lesz érezhetőbb.

A másik vezető gyártó, a Sara Lee Kávé és Tea Rt. elnök-vezérigazgatója, Seres Tibor nem kívánt spekulációkba bocsátkozni, ám ő is érzékeltette, hogy aligha tartható sokáig a mostani nyomott kiskereskedelmi árszint. Ugyanakkor a globális ágazat jövője szempontjából üdvözlendőnek véli, ha a világpiaci kereslet/kínálat az egyensúly irányában mozdul el. (GI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.