Tervszámok a NABI-tól
A BÉT londoni bemutatkozásakor előadást tartott a NABI vezérigazgatója is. Rácz András nemcsak a már ismert tavalyi folyamatokat ismertette, hanem a cég idei évre vonatkozó tervszámait is megosztotta az egybegyűltekkel. A Porfolio.hu online újság jelentése szerint a Nabi vezérigazgatója az idén 1600 autóbusz értékesítésével számol, ami 16 százalékos növekedés a tavalyi eladásokhoz képest. Az árbevétel meghaladhatja a 400 millió dollárt, ez a tavalyinál 11 százalékkal magasabb érték. Az üzemi eredményszint tekintetében Rácz nem adott számszerű becslést, azonban 2002-höz képest javulást vár. Beruházásokra a tavalyinak kevesebb mint felét, hétmillió dollárt szán a NABI.
A terv-, vagy legalábbis a keretszámok közlése manapság már alapvető befektetői elvárás, ezért üdvözölhető a NABI vezérigazgatójának bejelentése. Mivel azonban a társaság egyelőre csak a Budapesti Értéktőzsdén forog, talán jobb lett volna ? a legfrissebb megrendelések bejelentése mellett ? a tervekről is először itthon beszámolni. (VG)


