BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább szárnyalnak a börzék

Kedden sem lankadt a lelkesedés Európa főbb börzéin, az optimista hangulatot az emelkedéssel nyitó Wall Street és néhány kedvező vállalati hír is csak tovább erősítette. A londoni FTSE 100 index 1, a párizsi CAC 2, a frankfurti DAX 0,5 százalékot emelkedett.

A második legnagyobb francia gyógyszergyár, a Sanofi-Synthélabo hat százalékot drágult a 2002. évi gyorsjelentés publikálását követően, amely a profit erőteljes növekedéséről tanúskodott, ráadásul az ez évi kilátásai is kedvezőek. A technológiai szektor is jó hírrel tudott szolgálni, a finn Nokia már az első fél évben piacra dobja az első 3G készülékét. A kiskereskedelmi szektor is eredményesen zárta a napot. A Kingfisher a vártnál jobb bevételt tudott felmutatni a negyedik negyedben, ráadásul az idei évben az előzetesen vártnál nagyobb profittal számol. A piac honorálta ezt a bejelentést, a Kingfisher-részvények közel 8 százalékkal erősödtek, míg az ugyancsak brit Marks & Spencer 2,5, a francia Carrefour 0,1 százalékkal tornázta fel magát. A bankszektorra a UBS kedvezőtlen bejelentése nyomta rá bélyegét. A részvény több mint 5 százalékot zuhant, miután bejelentette: a jelenlegi geopolitikai klímában nem számol javulással.

A Wall Street börzéinek idei vesztesége kezd eltűnni az elmúlt napok emelkedése nyomán: lapzártánkkor a Dow Jones 1,8, a Nasdaq 2,1 százalékos pluszban volt. Közel három százalékot erősödött a Johnson & Johnson, az Intel, a JP Morgan pedig 4 százalékkal drágult.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.