A piac ítélete
Tavaly is nagy kereslet volt tapasztalható az ezüsttárgyak iránt a hazai aukciókon. Az érdeklődés továbbra is a különleges kiképzésű darabok iránt a legnagyobb: a gyűjtők elsősorban a 17-19. századi ötvöstárgyaknak juttattak kitüntetett figyelmet, de népszerűek voltak a 20. század első harmadában készült szecessziós tárgyak, teáskészletek, tálcák, gyertyatartók is.
Az ezüst grammra számított értéke alapvetően a nemesfém tárgy keletkezésének korától függ. Az antik, illetve a normál ezüst közötti választóvonalat a műkereskedelmi szokásjog az 1867-es évszámnál húzza meg, amikor is központosított ezüstjelzési rendszer, az úgynevezett "diannás" jel lépett érvénybe hazánkban. Ezen választóvonal fontosságára jellemző, hogy a korábban készült tárgyak grammra számított értéke a kiegyezés utáni normál ezüstből készített dísz- és használati tárgyak árának majdnem a kétszerese.
A legkelendőbb ezüsttárgyak természetesen a dísztárgyak közül kerülnek ki. Elsősorban a gyertyatartók, asztali kínálók, egyházi kegytárgyak a legkeresettebbek. A gyűjtők és műbarátok sokkal tartózkodóbban viszonyulnak elődeink nemesfémből készült használati tárgyaihoz, melyekből sok csak az úgynevezett "tört ezüst" értékén cserél gazdát a műkereskedelemben. Persze itt is akadnak kivételek, hisz egy-egy ritkaságszámba menő, hiánytalan hat- vagy tizenkét személyes étkészlet, teáskészletek vagy a tálcák és egyéb szervírozóalkalmatosságok vételára messze meghaladhatja az adott tárgy grammra számított értékét.
Az ezüsttárgy eredeti használati funkcióján túl elsősorban a készítés helye és ideje, a munka mesterfoka és stílusa, valamint a mester esetleges ismertsége befolyásolja az értéket. Ez utóbbi adatok sok esetben ismertek, hisz készítésük során - az esetek túlnyomó többségében időben is behatárolható - mesterjegyekkel látták el az ezüsttárgyakat. A dísztárgyak keletkezésének körülményein túl az érték megállapításánál természetesen a tárgy állapota is fontos tényező.
