BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Allianz-részvényemisszió

Veszteséges évet tudhat maga mögött a legnagyobb európai biztosító, az Allianz. Igaz, öröm az ürömben, hogy a biztosítótársaság 1,2 milliárd euró vesztesége kisebb lett az elemzők 2 milliárdos várakozásánál. A veszteségben nem kis szerepet játszott az az 5,5 milliárd eurós leírás, amelyet a részvénybefektetések után volt kénytelen meglépni, illetve a Dresdner Bank 1,4 milliárdos vesztesége. Az S&P reakciója nem sokáig váratott magára: a hitelminősítő mind az Allianzot, mind a csoporthoz tartozó Dresdner Bankot leminősítette. A veszteség ellenére az Allianz úgy döntött, nem mérsékli az osztalékkifizetés nagyságát, ami 1,50 euró marad.

A biztosító ugyanakkor 4 milliárd eurós részvény-, illetve másfél milliárdos kötvénykibocsátást helyezett kilátásba. A részvényemisszió értéke 3,5-4 milliárd eurót tehet ki, s ezzel a lépéssel talán sikerül úrrá lennie a pénzügyi nehézségeken. A társaság emellett bejelentette: 22,4-ről 15 százalékra mérsékli a Münchener Rückversicherungban meglévő részesedését.

Az Allianzban 4,6 százalékos pakettal rendelkező HVB már közölte, nem kíván részt venni a részvényjegyzésben. A kibocsátás május 2-án zárulhat le. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.