Átalakuló vagyonkezelői piac
Az önkormányzatok által vagyonkezeltetésbe adott összegek nominálisan is csökkentek az elmúlt két évben, ráadásul ehhez még hozzá kell számítani az infláció okozta vagyonvesztést is. Évek óta folyamatosan nő viszont az intézményi befektetők - így a privát biztosítók, a nyugdíjpénztárak, az alapítványok - által kezeltetett vagyon aránya, s nem volt ez másképp tavaly sem - olvasható ki a FI-AD Pénzügyi Tanácsadó Kft. 2002 negyedik negyedévi jelentéséből.
A tanácsadó vállalat jelentése 19 vagyonkezelő (ezeknél 2426 milliárd forintnyi vagyontömeg található), illetve 13 letétkezelő adatait dolgozta fel. Ezek együtt az érintett teljes hazai piac legalább 80 százalékát képviselik.
Az intézményi befektetők által kezelésbe adott vagyon (amely a FI-AD által vizsgált vagyonkezelőknél 1546,1 milliárd forintot tett ki tavaly december végén) 48,8 százaléka biztosítók díjtartalékát takarja. Közel hasonló arányú, 46,0 százaléknyi a nyugdíjpénztáraktól származó rész. A két vagyoni csoport egyébként némileg "átfedésben" van egymással, hiszen a legjelentősebb hazai nyugdíjkasszák alapítói között több biztosítótársaság is található. Piaci várakozások szerint ráadásul ezek vagyona a következő években is gyorsabb ütemben gyarapodik majd, mint a biztosítóké. (A jelentős biztosítótársaságok döntő többsége egyébként már az anyacégtől különálló értékpapírcégeket alapított itthon.)
Ami a letétkezelőket illeti, itt jelentősebb a gazdálkodószervetek jelenléte. Ennek oka feltehetően az, hogy a hazai részvénytársaságok által tulajdonolt értékpapírok jellemzően letétkezelők őrzésében vannak. Az itt lévő vagyon összességében 22,2 százaléka származik gazdálkodószervezetektől, míg az intézményi befektetőké 76,2.
Az intézmények 2000. végén még csak a privát betétek 64 százalékát adták vagyonkezelésbe, de egy évre rá már 72, tavaly év végén pedig már közel 80,7 százalékra növekedett az arányuk.


