Beolvasztja a finomítót a PKN Orlen
A két legnagyobb lengyel olajvállalatot, a plocki PKN Orlent és a gdanski kőolaj-finomítót összevonják, de már a brit Rotch Energy konszern részvétele nélkül - írta csütörtökön saját értesüléseire hivatkozva a Parkiet című lengyel tőzsdei szaklap. Az újság szerint a Rafineria Gdanskát apportként viszik be az Orlenbe, cserébe pedig a kincstárügyi minisztérium megkapja a plocki nagyvállalat részvényeinek 10 százalékát. Ryszard Kurylczyk, a gdanski székhelyű pomerániai vajdaság első embere szerdai sajtóértekezletén közölte, hogy a lengyel kormány leállította a második számú lengyel olajipari vállalat, a Rafineria Gdanska privatizációját. A vajda szerint a kormány előző napi ülésén határozta el ezt az intézkedést. A bejelentést cáfolta a kormányszóvivő, majd a lengyel olajipar privatizációját és szerkezetátalakítását intéző Nafta Polska szóvivője is úgy nyilatkozott, hogy a gdanski finomító privatizációja ügyében még nem született döntés.
A gdanski nagyvállalat csaknem két éve húzódó privatizációja legutóbbi fordulataként (az értékesítésre a Mol Rt. is jelentkezett, de ajánlatát végül nem vették figyelembe) a legnagyobb lengyel olajcég, a PKN Orlen és a brit Rotch Energy konzorciuma decemberben közös ajánlatot nyújtott be a Rafineria Gdanska 75 százalékának megvételére.


