BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Devizapiac

Kezdetben a kivárás, majd a bizonyosság jelei hatottak tegnap a nemzetközi devizapiacokon. A befektetők az amerikai vezetésnek az iraki helyzettel kapcsolatos reakciójára vártak, amit végül George W. Bushnak a fehér házi szóvivő által tolmácsolt nyilatkozatában kaptak meg. Ezek szerint az USA ultimátumot intéz az iraki vezetőnek, azzal a kitétellel, miszerint ha nem hagyja el az arab országot, az USA megindítja a támadást. A bejelentés a bizonyosság erejével hatott a befektetőkre, aminek következtében a délelőtti esést követően a nap közepére a dollár már erősödött az euróval szemben. Az euró egysége ennek megfelelően a pénteki 1,0742 után tegnap 1,0715 dollárt ért. A legtöbb befektető véleménye szerint egy esetleges támadás rövid lefolyású háborút eredményez majd. Az elemzők szerint ennek köszönhető, hogy most többen a korábban likvidált dollárbefektetéseik visszavásárlása mellett döntenek. A hasonlóan gondolkodó befektetők száma várhatóan nőni fog, így a kurzus rövid időn belül akár 1,04 dollárig is erősödhet.

A dollár iránti bizalom tegnap nem tudta megfékezni a jen erősödését. Az ázsiai országnak a jelek szerint továbbra is gondot okoz majd ez a tendencia. Egy dollár a pénteki 118,32 után 118,19 jent ért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.