Drágulhatnak a színesfémek
Az alapvető színesfémek kereslete és ezzel a világpiaci árfolyama is jobbára tovább nőhet az idén, feltéve, hogy az USA és szövetségesei gyors győzelmet aratnak Irakban. Az erősödő ázsiai igény már eddig is összeségében mintegy másfél százalékkal apasztotta a tőzsdei készleteket, ami, a szerkezeti kínálatszűkével kapcsolatos aggodalmakkal megfejelve, általában felfelé mozgatta a jegyzéseket. A trend folytatódhat, főleg az akkumulátorgyártásban és az építőiparban használt ólom drágulhat közel 10 százalékkal, ám a legnagyobb mennyiségben forgalmazott réz átlagára is érezhetően emelkedhet. Az alumínium árait ugyanakkor visszafoghatja a kínai kohókapacitás bővülése.
Az ázsiai kereslet motorja jelenleg közismerten Kína, de Dél-Korea, Tajvan és a kontinens délkeleti régiójában található ún. ASEAN-országok vásárlásai is bővülnek. Sőt, még a gondokkal küszködő Japánban is az átlagosnál jobb a fémfeldolgozó ágazat teljesítménye - jelentette a Bloomberg a londoni GFMS Metals Consulting elemzésére hivatkozva.
Az elmúlt hónapokban leginkább a réz kínálata csökkent, februárban például a három meghatározó fémtőzsde - London, New York, Sanghaj - közül egyedül csak ez utóbbi piacé bővült. A világ legnagyobb piaca, a Londoni Fémtőzsde (LME) készletei ugyanakkor az elmúlt héten is közel 1 százalékkal, azaz csaknem 7900 tonnával apadtak. A pénteki 827,5 ezer tonnás szint már több mint 150 ezerrel maradt el a tavaly májusban elért rekordmagasságtól.
Ráadásul a finomított réz elsődleges és másodlagos globális termelése tavaly már csak 245 ezer tonnával múlta felül az összigényt, ami 69 százalékos csökkenés a 2001. évi világfelesleghez képest az ICSG nemzetközi piaci szakelemző csoport előzetes becslése szerint. A kereslet ugyanis 2 százalékkal nőtt, míg az új kínálat több mint 2,5 százalékkal gyengült. A felhasználás erősödése elsősorban Kína "érdeme", amely ezen a téren az eddig vezető USA elé került a világranglistán.
A túlkínálati nyomás tehát 2002-ben lényegesen enyhült, jóllehet az év utolsó két hónapjában a termelés, főleg a dél-amerikai bányák nagyobb hozama miatt, már ismét meghaladta a szükségletet. Ám a termelési felesleg önmagában még nem jelent tényleges kereskedelmi kínálatot. A világ vezető rézbányája, a chilei Codelco például korábban bejelentette, hogy az idei, várhatóan 90 ezer tonnával bővülő termelése 12,4 százalékát (mintegy 200 ezer tonnát) viszszatartja a világpiacról. Az állami tulajdonú bányatársaság tavaly 4,4 százalékkal, 1,52 millió tonnára csökkentette kibocsátását, hogy a 2001 őszén 14 éves mélypontra zuhant világpiaci árakat megszilárdítsa. Ezzel a céllal más nagy termelők (Phelps Dodge, Grupo Mexico) is visszafogták a termelésüket.
A londoni tonnánkénti rézárak január végén már 1750 dollárra kúsztak fel, és azóta is többnyire az 1700 dolláros lélektani határ felett ingadoztak, csak az iraki háború közeledtével süllyedtek az alá. Ám pénteken már újra emelkedést jeleztek, és a jelenlegi árszint is mintegy 350 dollárral haladja meg a 2001. őszi, több mint 14 éves mélypontot.


