BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Forrás: 4-6 százalékos osztalék

A Forrás Rt.-részvény-kárpótlási jegy cserét nem hátráltatja, hogy némi változás történt a forgalmazó személyét illetően - tudtuk meg Patonai József vezérigazgatótól, hozzátéve: május 31-ig lezárulhat a csere. A 4 milliárd forint értékű osztalékelsőbbségi pakett után 4-6 százalék közötti osztalékot kapnak majd kézhez a befektetők.

A kárpótlási jegyek ellenében piacra kerülő Forrás Rt. vezetése e hét második felében nyújtja be a cégbíróságra a második apportban szereplő elemeket - tudtuk meg Patonai József elnök-vezérigazgatótól. Ebből az derül ki, hogy a társasághoz pontosan milyen árfolyamon került át az a 22 darab kisebbségi és többségi részesedés és az a hét ingatlan, amelyet 4,6, illetve 2,1 milliárd forintra értékelt az ÁPV Rt. A részvénycserét az sem hátráltatja különösebben, hogy némi változás történt a forgalmazó személyében - mondta kérdésünkre Patonai, hozzátéve: május 31-ig lezárulhat a csere. A 4 milliárd forint értékű osztalékelsőbbségi részvények után - az ezerforintos névértékre vetítve - várhatóan 4-6 százalék közötti osztalékot kapnak kézhez a befektetők.

Az ÁPV a K&H Bankot hozta ki győztesként, ám a rendelkezésre álló idő alatt a két fél nem tudott megegyezni. Meg nem erősített vélemények szerint nem kizárt, hogy a K&H csak azzal a kikötéssel vállalta volna a forgalomba hozatalt, ha viszontkártérítésre is igényt tarthat a kibocsátó felé. (A törvény értelmében a tájékoztató félrevezető tartalmával és az információ elhallgatásával okozott kár megtérítéséért a kibo-csátó és a forgalmazó egyetemlegesen felel.) A forgalombahozatalt így a CA IB végzi.

A Forrás Rt. éves tervét most tárgyalja az ÁPV Rt., míg a 2003-2005. évi üzleti tervvel megvárják a forgalmazót, s az ő véleményét is meghallgatva nyújtják be azt a vagyonkezelőnek, várhatóan április elején - mutatott rá a vezérigazgató. A Forrás Rt. portfóliójából már kikerült az Agrár és Ipari Kft. 5 százalékos pakettje, amelyet 20 százalékos árfolyamnyereséggel sikerült eladniuk - magyarázta Patonai. A tranzakcióból 10 millió forint alatti összeg folyt be. A kisebbségi részesedéseknél egyébként arra törekszenek, hogy veszteség nélkül szabaduljanak meg tőlük. A három cukorgyár esetében a cégbírósági bejegyzést követően ajánlják fel megvételre a Nordzuckernak a kisebbségi részvénycsomagokat. (FB)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.