BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Konzultálnak a felügyeletek

Az Európai Unió vállalatfelvásárlással és a piaci átláthatósággal, transzparenciával foglalkozó irányelvtervezeteinek megvitatása, illetve a különböző álláspontok meghallgatása szerepelt többek között a Tőkepiaci Szabályozási és Felügyeleti Konzultatív Csoport kétnapos ülésének napirendjén. A szervezetet 2001 júniusában az EU-hoz csatlakozni kívánó országok értékpapírszektort szabályozó és felügyelő intézményei hozták létre, s mint korábbi elnöke, Jacek Socha, a lengyel értékpapír-felügyelet vezetője fogalmazott: a csatlakozó államok problé-mái hasonlóak az unió tagországaiéhoz.

A transzparenciáról szóló javaslat értelmében Brüsszel szigorúbb beszámolási kötelezettségeket szeretne előírni az EU tőzsdéin forgó részvénytársaságok számára. A várhatóan a napokban elfogadandó tervezet alapján negyedévente kellene publikálniuk a társaságoknak gyorsjelentéseiket, ami az EU szerint a mostaninál jobban védené a befektetőket. A negyedéves információk kiterjednének a vállalati mérleg-, illetve eredményadatokra, ráadásul ki kell térniük a várható kilátásokra, beleértve minden jelentősebb bizonytalansági és kockázati tényezőt is. Az új EU-irányelv ezenkívül féléves tájékoztatási kötelezettséget vezetne be a kötvénykibocsátók számára, illetve szigorítaná az érdekeltségek (részesedések) szerzésének nyilvánosságra hozatalát. Eszerint a jövőben már tájékoztatási kötelezettség alá tartozna a legfeljebb 5 százalékos pakett vétele, illetve eladása, amelyet az üzletet követő nyolc napon belül kell bejelenteni.

A felvásárlással kapcsolatos szabályokat az optimista szcenárió szerint június végére elfogadhatja az EU, ám a tagországok között is több vitatott pont van, például a szavazatelsőbbségi részvények sorsát illetően. A legutolsó tervezet szerint ugyanis felvásárlási ajánlat esetén a hozzájuk fűződő jogok eltűnnének, ám nem körvonalazódott még, hogy ezt ki, milyen módon kompenzálná.

A konzultatív csoport további célkitűzései közé tartozik egyfajta fórum biztosítása a társhatóságok számára az EU-standardokkal és -szabályozással való teljes harmonizáció elérése érdekében, illetve az uniós tagállamok társhatóságaival együttműködés kialakítása. Mint Szász Károly, a PSZÁF elnöke lapunk kérdésére elmondta: hazánkban a jogi szabályozás már teljes összhangban van az EU-elvekkel, éppen ezért már csak finomításokra kell sort keríteni. (FB)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.