BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közgyűlések - osztalékjavaslatok

A tőzsdei társaságok következő hulláma tette közzé meghívóit. A Rába április 23-án tartja rendes évi közgyűlését, ahol a személyi kérdések állnak majd előtérben. Az AA, a Brau Union és a TVK április 24-én tartja közgyűlését. A TVK-nál az elmúlt évhez hasonlóan az idén sem várható osztalékfizetés, a nyereség visszaforgatására sor kerülhet, de konkrét döntés még e társaság esetében sem született. A közgyűlésen szó lesz a társaság dolgozói részvényeinek bevonásával végrehajtandó alaptőke leszállításáról is.

Április 25-én lesz az Antenna Hungária és a Démász közgyűlése. Az AH igazgatósága szintén nem döntött az eredményfelosztásról. A Démász igazgatóságából Dervarics Attila, a felügyelőbizottságból Marianne Jouve megbízatása jár le, így személyi kérdések is felmerülhetnek.

A Matáv igazgatósága a 2002. évi eredmény után törzsrészvényenként 18 forint osztalék kifizetését javasolja a közgyűlésnek, s a vezetőség egyben új osztalékpolitikát hagyott jóvá. A cég a jövőben elkötelezett az osztalék növelése mellett, de csak ha ez lehetővé teszi a stratégiailag fontos akvizíciók megvalósítását, mely érdekében az eladósodottsági szint 30-40 százalék közötti szinten tartására törekszik a társaság. (VG)



Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.